Ha a magyar polgár elvégzett egy egyetemet, feltehetőleg van némi ismerete arról a szakmáról, amiből diplomázott és amire készült. Mégis kötelezővé tették számukra, hogy rendszeresen frissítsék, aktualizálják tudásukat, így pl. a praktizáló mérnököknek, orvosoknak, pedagógusoknak rendszeresen előírt mennyiségű kreditpontot kell szerezniük a számukra kiírt, választható továbbképzéseken. Így helyes a rendszer - bár kissé túlbiztosított és pénzlenyúlós, mint az egyes szakmák kötelező kamarai tagsághoz kötése is. De hát valamit valamiért, a rendszernek mégiscsak több előnye van, mint hátránya. 

 

Politikusaink iszonyatos hozzá nem értésével egyre gyakrabban találkozva elgondolkodtam, hogy milyen sajnálatos, hogy ehhez az ország sorsát eldöntő szakmához nem kell semmiféle célirányos végzettség. S vajon miféle lehet az a női kvóta ellenében sokat hangoztatott "rátermettség", ami révén poltilikusok serege láthatóan minimális ész és értelem nélkül bekerül a legfőbb döntéshozó testületbe ? De ha már így - úgy - amúgy ott vannak, nem lehetne esetleg utólag, hasonló kreditrendszeres továbbképzés formájában alkalmassá tenni őket a felelős döntések meghozatalára ? 

Elvégre mindannyiunk sorsáról van szó ! 

 

A kétharmados FIDESZ-elszálltság során egyre-másra derül ki, hogy képviselőink szakmai ismeretei mily hiányosak. Egy átlagpolgár sem mond olyan eszementségeket, mint amilyen az ő szájukat immár rendszeresen elhagyja. S miközben ezen röhög az ország, csendben tűrjük, hogy elbaltázzák a jövőnket... 

 

Több kutató kifejtette már - Csaba Lászlót és Hankiss Elemért személy szerint hallottam erről nyilatkozni-, hogy a rendszerváltás óta eltelt 20 évben nem azért húzott el mellettünk szinte minden szomszédunk gazdaságilag, mert mi egy átokkal sújtott nemzet vagyunk - hanem mert a politikusaink ennyivel kevésbé hozzáértően vezették az országot, folyamatosan rossz döntéseket hoztak. Gyengébb képességűek, hozzá nem értőbbek, illetve korruptabbak voltak mint szomszédaink irányítói. 

 

Női körökben idézhetjük például azt a tavalyi balfogásukat, hogy népességünk fogyását egy, kizárólag a nők lelkiismeretére apelláló, az ő egyoldalú áldozatukat elváró örökbeadós plakátkampánnyal igyekeztek megállítani, melyből ráadásul az apa szerepe, felelőssége teljes egészében kimaradt. S horribile dictu tették mindezt az uniótól a nemek esélyegyenlőségének növelésére kapott keretből ! 

 

Az abortusztabletta alkalmazásának korlátozásával e szomorú döntést meghozó családok nőtagját egészségileg kockázatosabb útra kárhoztatva kiemelten megbüntetik. Legutóbb pedig a házastársi verést javasolják a gyermekszüléssel elkerülni... ez egyre szebb ! 

 

Persze nincs mit csodálkozni rajta, hogy nem túl európai megoldásokat képzelnek el egy olyan országban, ahol a nőképviselet már jó ideje az ázsiai átlag alatt honol. Pedig laikusként sem nehéz megjósolni, hogy érdekképviselettel alig rendelkező, konyhába visszaszorított, testi-lelki terror alatt tartott nők soha nem fognak annyit szülni és nevelni még mennyiségben sem (nemhogy minőségben), mint a jó házasságban, egyenrangú partnerként élő, önnön értékeiket is kibontakoztatni tudó, öntudatos, boldog, kiegyensúlyozott anyák. 

 

Szóval, ismétlem : ha már előképzettség nem kell hozzá, azért jobb későn, mint soha alapon a politikusoknak is kreditrendszerben kéne továbbképezniük magukat - hogy legalább az ott szerzett ismereteik alkalmassá tegyék őket a felelős döntések meghozatalára, mert így csak rombolnak és rombolnak és rombolnak : példaként megemlíteném a személyes életérzésem, hogy ebben a országban 1990 óta évről évre egyre rosszabb és nehezebb és kényelmetlenebb nőnek lenni, nőként élni. 

 

És ez csak egy kis adalék-gond a rengeteg között. Kiírhatnának hát képviselőinknek jónéhány hasznos, aktuális kurzust : közgazdaságtant, szociológiát, pszichológiát, etikát, kriminológiát, jogot, történelmet, genderelméletet hallgathatnának. Hiszen egyelőre még szép számú, remek kvalitású tudósunk, kutatónk, előadónk van e témákban - sajnos a felsőoktatás utóbbi megnyirbálása immáron őket is lassú kihalásra ítélte. Milyen kár, hogy nem ők hozták a döntéseket, mert akkor már rég a világ élvonalában lehetnénk, nem pedig egyre inkább lecsúszófélben, mind kilátástalanabbul kínlódnánk ebben a fájdalmasan gyönyörű hazában, Európa szívében.