A huszadik század elején, Amerikában népszerűvé vált egy új filozófiai irányzat, mely elvetette a metafizikát, és ez alapján azzal az állítással hozakodott elő, hogy a filozófia korábbi problémái nagyrészt álproblémák. Neve a görög „pragma”, azaz gyakorlat szóból eredt. A pragmatizmus a tiszta abszolútumok helyére a komplex, akár ellentmondásos mindennapi életet, az általános értelemben vett igazság helyére a hasznosságot állította.  

A pragmatista etika, a tudás vagy a self felfogásával összhangban, tagadja az abszolútumokat, figyelembe veszi a kontextust (szituációfüggő),  értékként tekint a sokféleségre (diverzitás, pluralitás), és fenntartja a változtatás lehetőségét (és igényét). Erkölcsi kritériumokat alkalmaz anélkül, hogy azoktól függne, és úgy objektív, hogy közben nem abszolutista; egyúttal a szembenálló etikai irányzatok összehangolására is törekszik.Nincs külön etikai „elmélete”, mert azt a gyakorlattal szerves egységben tekinti, emellett nyitott a módosításokra. (Mindezek alapján látható, hogy a feminista etikával számos hasonlóságot mutat.

Kevésbé ismert, csak az utóbbi bő évtizedben kutatott terület, hogy az irányzat női képviselői mit tettek hozzá a pragmatista etikához.

A pragmatizmus korai alakjaival, különösen Dewey-val számos nő dolgozott együtt, közülük legismertebbé Jane Addams (1860-1935) vált. Szociális munkásként, (a londoni Toynbee Hall mintájára) a Hull House közösségi ház megalapítójaként híresült el, emellett korában filozófusként is nagyon népszerű volt, ebben a minőségben az első közszereplő nő. (Utóbbi szempontból csak az elmúlt években rehabilitálták.)[1] Mint már utaltam rá, a pragmatizmus az a filozófiai irányzat, amely elismeri és teoretizálja a másság különböző kategóriáit, Addams azonban, figyelembe véve a különböző etnikumok és osztályok, valamint ezeken belül a nők tapasztalatait, újabb szempontokkal egészítette ki a korábbiakat, így a pragmatizmusnak egy radikálisabb változatát képviselte. Munkássága egyben negligálja a sztereotípiát, miszerint a nők a férfiak által kiötlött elméletek kivitelezőinek szerepét töltötték csak be.[2] Népszerűségét a háború idején hangoztatott pacifista hozzáállása miatt veszítette el, 1931-ben viszont Béke Nobel-díjjal ismerték el. 

Etikája középpontjában az „együttérző megismerés” (sympathetic knowledge) áll – ezzel a feminista episztemológia „álláspont-elméletének” (standpoint theory), valamint a viszonyszerűség és a kontextusfüggőség hangsúlyozása miatt, szintén feminista vonatkozású törődésetika előfutárának is tekinthető.[3] Utóbbit ráadásul a későbbi gondolkodókkal ellentétben nem egyetlen metafora tükrében értelmezte (pl. anya-gyermek kapcsolat), hanem a közösség, a társadalom egészére vonatkoztatta.[4]

Világosan látható nála a törődésetika kialakításának eredeti motivációja: a meggyőződés, hogy a moralitás tradicionális formái, különösen az elveken alapuló (principle-based) és a következményetikák (consequence-based) nem vették kellőképpen figyelembe az emberi tapasztalat gazdagságát, komplexitását. E megközelítések zárójelbe teszik az érzelmeket, a kapcsolatokat, az időbeliséget, a viszonzást és a kreativitást, és egy etikai probléma esetén azonnali ítélkezésre törekszenek. Mindezek alapján a szabályok alkalmazása, vagy a következmények kizárólagos figyelembe vétele redukcionista és tisztán szabálykövető (formulaic) és rövidlátó válasz a komplex szituációra.[5]

Addams például a különböző kisebb bűncselekményeket elkövető „problémás” fiatalokat sem marasztalta el azonnal, mint törvényszegőket, hanem – noha egyetértett a lopások, vonatdobálás, stb. helytelenségével – együttérzéssel fordult feléjük, és megértési szándékkal motivációikat igyekezett kideríteni és megvilágítani a közvélemény számára.[6] (Noha természetesen nem gondolta úgy, hogy a körülmények ismeretében a bűnöző 100 százalékban felmenthető, de az automatikus szabálykövető válasznál hatékonyabb megoldást tudott javasolni, pl. a fiatalok körülményeinek, lehetőségeinek javítását, amiért ő maga is tett.)

Addams számos társadalmi problémát a képzelet hiányának tulajdonít, „mely megakadályozza a más emberek tapasztalatainak elismerését”, így arra a radikális következtetésre jut, hogy „erkölcsi kötelességünk megválogatni a tapasztalatainkat, mivel e tapasztalatok következményei teljességgel meghatározzák életfelfogásunkat.”[7] Ha a másság iránti megvetésünkből csak azokra korlátozzuk az ismeretségi körünket, akiket eleve tisztelünk, „nem csak hogy leszűkítjük az életet, de korlátozzuk etikánkat is.”[8] Elítélendő az elitizmus, az előítéletesség, sznobizmus; a tapasztalat, ha kell, akár mesterséges kiterjesztése a másság kategóriáira tehát mint etikai kötelesség jelenik meg.

[1] Maurice Hamington, “Jane Addams,” in Edward N. Zalta (ed.), The Stanford Encyclopedia of Philosophy (Summer 2010 Edition) Online elérés: http://plato.stanford.edu/archives/sum2010/entries/addams-jane/

>. Letöltés: 2010. aug. 31.

[2] ibid.

[3] ibid.

[4] ibid.

[5] ibid.

[6] Lásd Jane Addams, The Spirit of Youth and the City Streets (1909) (Urbana IL: University of Illinois Press, 1972) hivatkozik Hamington, op. cit

[7] Jane Addams, idézi Seigfried, op. cit. 52.

[8] Jane Addams, Democracy and Social Ethics, (1902) (Urbana, IL: University of Illinois Press, 2002), 8., hivatkozik Hamington, op. cit.

Lásd még:

„Pragmatic Ethics” in Blackwell Guide to Ethical Theory, (Malden & Oxford: Blackwell, 2000), 400-419.

Dewey, John. Human Nature and Conduct (Jo Ann Boydston ed.) Middle Works 1899-1924: 1910-1911, Volume 14: 1922. (Carbondale: Southern Illionis University Press, 1983).