Azonban mielőtt belevágnánk, úgy gondolom, nem árt tisztázni, hogy mi is az a gender. E szó jelentése társadalmi nem, azaz a társadalmilag kiosztott női és férfi szerepkör. Tehát elemzésem – a teljesség igénye nélkül – nemi, elsősorban női szempontból közelíti meg a választásokat.

Először is, kezdjük a jelöltekkel és a listát állító pártokkal. Köztudott, hogy Magyarországon tíz párt volt képes – összesen nyolc – listát állítani. A jelöltek száma 330 volt. Ez eddig rendben is van, azonban ha figyelmesebben szemügyre vesszük a számadatokat, akkor kiderül, hogy ebből 68 nő, 262 férfi, másképp mondva 20,6% nő és 79,4% férfi. Ebből kiderül, hogy a férfiak aránya közel négyszeres a nők arányának.

Egyelőre komolyabb következtetések nélkül haladjunk tovább a puszta tényekkel. Most nézzük meg a nemi arányokat pártokra lebontva.

• A FIDESZ-KDNP összesen 66 jelöltjéből 56 férfi, 10 nő,
• Az SZDSZ 22 jelöltjéből 17 férfi, 5 nő.
• Az MCF Roma Összefogás Párt 34 jelöltjéből 26 férfi, 8 nő.
• A Munkáspárt 29 jelöltjéből 25 férfi, 4 nő.
• Az MSZP 66 jelöltjéből 46 férfi, 20 nő.
• A Jobbik 24 jelöltjéből 19 férfi, 5 nő.
• Az LMP-HP 23 jelöltjéből 14 férfi, 9 nő.
• Az MDF 66 jelöltjéből pedig 59 a férfi, és csupán 7 a nő.

Nagyobb fejszámolás nélkül megállapítható, hogy egyik pártban sem közelíti meg a női jelöltek aránya a férfiakét.

A „legjobb” helyzet azonban a LMP-HP arányokban („csak” másfélszeres férfi fölény) és az MSZP-nél (1:2,3) van.

A középmezőnyben minden nőre körülbelül három férfi jelölt jut. Ezzel ellentétben a FIDESZ-KDNP-nél 1:5,6, a Munkáspártnál pedig 1:6,3 az arány. A felsorolás végén pedig az MDF kap helyet, ahol a férfiak 8,4-szer többen vannak a női jelölteknél. Ez alapján még azt az általánosítást sem tehetjük, hogy az egyenlőséget (elvileg) jobban szem előtt tartó baloldal támogatja a női politikusok érvényesülését, míg a konzervatívabb jobboldal inkább elveti azt.

Tehát megállapítható, hogy a női jelöltek lehetőségei a politikai hovatartozástól függetlene. Akkor viszont mi lehet a meghatározó tényező?

Folytassuk a vizsgálódást a kor szempontjából.

A 26 év alatti férfi jelöltek száma 17, a nőké 5, 26-30 közt 30 férfi-6 nő, 31-40 közt 55 férfi-20 nő, 41-50 közt 57 férfi-19 nő, 51-60 közt 70 férfi-15 nő, 61-70 közt 25 férfi-3 nő, 71-80 közt pedig 8 férfi, női jelölt pedig nincs is.

Ebből látható, hogy a férfiak viszonylag magas számmal képviselik magukat minden korcsoportban, ezzel szemben a nők jelentős sikereket csak 31-től 60 éves korukig érhetnek el, itt is elsősorban a 30-as éveiben járók.

Jelen esetben – véleményem szerint – a tipikus nemek közti felfogás érvényesül, ezért a nőknek sikereikért keményen meg kell dolgozni, bizonyítani kell rátermettségüket. Azonban ez a siker is rövid életű: 60 felé – mikor a férfiak elérkeznek a „bölcs és megbecsült” státusba – a nők már „kiöregednek” a szakmából (is), helyüket át kell adniuk fiatalabb kolléganőiknek, vagy (rosszabb esetben) férfi kollégáiknak.

Most térjünk át a választások eredményére. Itt a nemi arányok már egy fokkal kiegyenlítettebben alakultak, ugyanis az összesen megszerezhető 22 mandátumból 8-at birtokolnak nők, így a férfiak „csak” 2,8-szor több mandátumhoz jutottak hozzá, azaz az arány körülbelül 64%, szemben a nők 36%-áva.

Ez pártokra lebontva így néz ki:

• a FIDESZ-KDNP 14 mandátumából 4 nő,
• az MSZP 4 mandátumából 3 nő,
• a Jobbik 3 mandátumából 1 nő,
• az MDF 1 mandátumából pedig nem részesült női jelölt.

Bár meg kell említeni, hogy a relatíve jó arányokat csak az MSZP mandátumainak felosztása eredményezte. Itt viszont meglepő a helyzet.

Elemzésem során ez a nemi egyenlőség első példája, sőt a nők 3-szor több mandátumot szereztek az egyetlen férfi jelölttel szemben. A választás eredménye felveti a korábban már feltett kérdést, lehet hogy végső soron mégis egyenlőség-centrikusabb a baloldal vagy csupán véletlenről van szó?

Az elemzés végén nézzük meg a nők nemzetközi szereplését az EP választásokon. Biztató tény, hogy az Európai Parlamentbe egyre több nő kerül be, mivel az 1979-1984-es ciklusban a parlamenti helyek 84%-ban férfiak foglalták el, szemben a csekély 16%-os női reprezentációval. 1994-1999 közt az arány 74-26%-ra javult, a 2009-es választásokon után pedig már az új parlamenti arány 65-35%-ra módosult.

A pozitív változások ellenére viszont még európai szinten sem valósult meg a nemek közti egyenlőség, sőt ez még a magyar 64-36%-os arányt sem éri el. Ez alapján vajon lehet-e azt mondani, hogy a nemek közti egyenlőség Magyarországon az élen jár? Aligha. Még messze járunk azoktól a fejlett európai országoktól, ahol a női európai parlamenti tagok aránya eléri az 50%-ot. Hiszen szerencsére erre is akad néhány példa:

• Észtország 50-50%,
• Svédország 44-56%,
• Finnországban pedig a nők aránya már 62%, szemben a férfiak 38%-ával.

Azonban ellenpélda is akad bőven: a legszélsőségesebb kétségkívül Málta esete, ahol a férfiak aránya 100%, igaz összes mandátumuk száma csak 5.

Összefoglalásként elmondható, hogy a Magyarországon az európai parlamenti jelöltek közt a férfi jelöltek számaránya jelentősen a nőké fölé emelkedett. A mandátumot szerzők közt csekély eltérés mutatkozik a nemi arányokban. Ez elsősorban az MSZP mandátumainak eloszlása miatt történt. De fontos megemlíteni azt is, hogy a mandátumot szerző 4 párt közül 2 párt első számú jelöltje nő volt: a baloldalról Dr. Göncz Kinga, a szélsőjobb oldaláról pedig Dr. Morvai Krisztina. Ez alapján (is) elmondható, hogy a nők érvényesülése jelen választások alkalmával nem egyértelműen függött a politikai hovatartozástól.

Azonban az életkor meghatározó tényező volt: a női politikusok sikeressége – a férfiakkal szemben – főleg a 30-60 korosztálynál jelentős (itt is elsősorban a fiatalabbak körében), mivel itt már „eleget bizonyított” és „még nem kiöregedett” nők vannak jelen. Azonban a politikai nézetek és az életkor mellett egyéb tényezők is szerepet játszanak: például érdekes tény, hogy a női jelöltek többsége leánykori nevét használja, azaz a jelölt vagy még hajadon (a házasság és a gyerekvállalás köztudottan hátrány a nők karrierjét illetően), vagy nem vették fel/válás után nem tartották meg férjük nevét, ami mutathat feminista irányultságra, de legalább egy „erős nő” (ön)képre.

A 2009-es európai parlamenti választásokon Magyarországon a nemek közti egyenlőség ugyan kis mértékben, de jobban érvényesült az európai átlaghoz képest, azonban még mindig van mit tanulnunk az olyan fejlett északi országoktól, mint például Észtország, Svédország vagy Finnország…