• A Külkereskedelmi Főiskola makettja

Spiró Éva Ybl-díjas építészmérnök (1926–1980)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Spiró Éva Ybl-díjas építészmérnök (1926–1980)

május 02, 2019 - 20:41

Spiró Éva (Koffán Károly felvétele, 1969, részlet)

Színésznőnek készült, gimnazistaként egy műkedvelő színjátszócsoport tagja volt. Egyik előadásukra érkezve döbbenten tapasztalta, hogy egyedül ő jelent meg, és a portás e szavakkal zavarta haza: „Mit keres itt, hát nem tudja, hogy megszálltak bennünket a nácik?" Mivel minden művészet érdekelte, jól rajzolt és matematikából is kiváló volt, érettségire már egészen más pályát vett fontolóra. „Kívánom, mindenkinek úgy alakuljon az élete, ahogy eltervezte. Még annak is, aki építészmérnök szeretne lenni" - búcsúztatta a ballagókat a Mária Terézia Leánygimnázium igazgatója. Ekkor ugyanis még nem vettek fel nőket a műszaki karra. 

A helyzet azonban hamarosan megváltozott, noha a MADISZ-titkár így üdvözölte a nőhallgatókat:

Őrizzék meg akkor is nőiességüket, ha véletlenül diplomát szereznek.

Végül Spiró 1949-ben végzett a budapesti Műegyetemen. Németh Pál és Dávid Károly műtermében dolgozott (KÖZTI), majd a LAKÓTERV építész tervezője volt, ahol főleg lakóházakat, szállásjellegű épületeket tervezett. Munkái közül legbüszkébb az újpesti tízszintes lakóházra volt, és a budafoki nyugdíjasház épületére.  

Spiró Éva: Újpesti tízszintes lakóház (Fotó: MTI)

Tervezőcsoportjával több pályázaton eredményesen szerepelt, I. díjat nyertek a Szegedi Ideg-, Elme- és Traumatológiai Klinika tervpályázatán.

1975-ben az Egészségügyi Beruházási Vállalat főmérnöke, majd az Egészségügyi Minisztérium főmunkatársa, a kiemelt beruházások miniszteri biztosa. Az Építész-tervező Nők Világszövetségének (Association for Women in Architecture and Design (AWA+D) alelnöke.

 

 

Felhasznált irodalom: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emőke Szathmáry kanadai antropológus (sz. 1944)

január 25, 2018 - 19:41

Ungváron született, Kanadába emigrált, a torontói egyetemen diplomázott, 1974-ben ugyanott doktori fokozatot szerzett. Ezután több egyetem professzora, 1989 és 1996 között a University of Western Ontario dékánja volt. 1996-ban Manitobába költözött családjával, ahol 12 évig ő volt az egyetem elnöke. Közel száz publikációja jelent meg, elsősorban a fizikai antropológia és az észak-amerikai őslakosok genetikája témájában, Az American Association for the Advancement of Science és a Royal Society of Canada tagja, a Journal of Physical Anthropology szerkesztője.

Az első európai professzornő: Laura Bassi olasz tudós (1711–1779)

április 19, 2017 - 23:22

Az első nő, aki európai tudományegyetemen professzori kinevezést kapott. Bolognában született, apja jómódú ügyvéd volt, aki széleskörű nevelést biztosított neki. Laurát különösen a természettudományok érdekelték, alapos tudásra tett szert. Tanárai javaslatára megpályázott és elnyert egy állást az egyetem anatómia tanszékén. Két évvel később a filozófia tanszék oktatója lett. Férjhez ment egy egyetemi kollégájához, nyolc gyereket szült. Az egyetem különleges engedélyével otthon taníthatta a hallgatókat, ennek megkönnyítésére házában saját laboratóriumot állított fel.

Ellen Swallow Richards amerikai vegyész, egészségügyi mérnök, feminista (1842–1911)

április 29, 2017 - 22:05

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) első női hallgatója és első női tanára a Vassar College-ban végzett 1870-ben. Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként az első nő lett az Egyesült Államokban, akit természettudományi karra felvettek. 1873-ban diplomázott, de a doktori fokozathoz szükséges további tanulmányait nem engedélyezték. Bostonban középiskolás lányoknak létrehozott egy tanfolyamot, amely előkészítette őket természettudományi tanulmányokra. 1876-ban megalapította a MIT női laboratóriumát, ahol egészségügyi kémiát tanított.