Budapesten született, magyar-latin-művészettörténet szakon tanult. Még egyetemistaként elküldte verseit Szerb Antalnak, aki további írásra biztatta, kölcsönös tisztelet, mester-tanítvány kapcsolat alakult ki köztük. Első kötete 1946-ban jelent meg (az 1945-ben meggyilkolt Szerb erről már nem tudhatott, Nemes Nagy mélyen gyászolta). Nyomasztotta, hogy a szép nőt látják benne, úgy érezte, ezáltal mint költő háttérbe szorul, ő a szellem embere akart lenni. Ez végül sikerült neki. 

Belépett a Magyar Írószövetségbe és a Magyar PEN Clubba. Férjével, az irodalomra átnyergelő jogásszal, Lengyel Balázzsal Kékgolyó utcai otthonukban irodalmi szalont tartottak fenn, és megalapították a Nyugat szellemiségét továbbvivő Újhold c. lapot. Ezt 1948 őszén betiltották, de így is irodalomtörténeti jelentőségre tett szert. 1947-ben egy évet a Római Magyar Akadémián, majd Párizsban töltött ösztöndíjjal más magyar írók: Weöres, Károlyi, Ottlik, Pilinszky társaságában.

Személyes érzéseiről ritkán írt.  „Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, eltéphetetlen kötelékben... A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. A boldogtalan szerelem nem szakmám. Ki nem állhatom az úgynevezett szerelmi bonyodalmakat. Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen – ennél alább nem adhatom.” Ez nem adatott meg neki: 1958-ban férje elhagyta és újranősült - feltehetően élettársként nem viselte el a szellemileg egyenrangú partnert. (A közös munka Nemes Nagy haláláig megmaradt.) További kapcsolatairól nem tudunk.

Nemes Nagy 1958-ig gimnáziumi tanárként dolgozott, ezután pedig az írásaiból élt.  Versei mellett esszéíróként is jelentős, továbbá műfordítóként is: magyarra ültette át többek között Racine, Corneille, Brecht, Moliere és Victor Hugo műveit. A hetvenes, nyolcvanas években a magyar irodalmi élet meghatározó személyisége volt. 1979-ben négy hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.1986-ban Lengyellel Újhold Évkönyvek címmel újraindították a korábbi folyóiratot.

1948-ban a Baumgarten-díjat, 1969-ben a József Attila díjat, 1983-ban pedig a Kossuth díjat kapta meg. Halála után Izrael a Yad Vashem elismerést adományozta neki.

Néhány műve: 

• 1946 – Kettős világban (versek)
• 1957 – Szárazvillám (versek és műfordítások)
• 1962 – Aranyecset (keleti mesék)
• 1967 – Napforduló (versek)
• 1969 – A lovak és az angyalok (válogatott versek)
• 1975 – 64 hattyú (esszék)
• 1978 – Bors néni könyve (gyermekversek, mesék)
• 1979 – Éjszakai tölgyfa (versek)
• 1980 – Egy pályaudvar átalakítása (versek)
• 1981 – Között (összegyűjtött és új versek)
• 1982 – Metszetek (esszék)
• A hegyi költő. Vázlat Babits lírájáról; Magvető, Bp., 1984
• 1986 – A Föld emlékei (összegyűjtött és új versek)
• 1987 – Látkép gesztenyefával (esszék)
• 1988 – Szőke bikkfák (válogatott verselemzések)
• 1989 – Szó és szótlanság (összegyűjtött esszék I)
• 1992 – A magasság vágya (összegyűjtött esszék II)
• Amerikai napló. Iowa, 1979; sajtó alá rend. Lengyel Balázs; Századvég, Bp., 1993

Nemes Nagy Ágnes: Madár

Egy madár ül a vállamon,

Ki együtt született velem.

Már oly nagy, már olyan nehéz,

Hogy minden léptem gyötrelem.

Súly, súly, súly rajtam, bénaság,

Ellökném, rámakaszkodik,

Mint egy tölgyfa a gyökerét,

Vállamba vájja karmait.

Hallom, fülemnél ott dobog

irtózatos madár-szive.

Ha elröpülne egy napon,

Most már eldőlnék nélküle.

Nemes Nagy Ágnes: Ekhnáton éjszakája

Mikor lement a térre, már a sátrak
a lampionok fényében áztak,
gyertyák üvegek nyakában álltak,
nyári Halottak-napja-fény,
és deszkapolcon porosan
a rózsaszínű krepp-papirbabák.
Oldalt tetováltak dombjai,
dinnyék olajzöld bőrén forradásos,
kötőtűvel kipontozott szivek.
Fent fényreklámok hullámzó haja.
Forró szél. Némi szalma.
Sötét volt az az éjszaka.
Ment, ahogy körbezárta
jelenlétének álruhája,
ment mozdulatlan, egy magasvasút
futott fölötte.

               Tisztítsd meg az arcod.
   Két tenyered öblébe hajtod,
   tenyéröbölnyi vízre hajtod,
   harántcsíkolt az akarat,
   itasd meg, mint egy madarat,
   itasd meg, mint egy állatot,
   mosd, mosd az arcod és a nap,
   melynek minden sugara végén
   apró keze van, majd a nap

kezével az arcod –
Éjszaka. Vásznai súlyosodva
függtek be a fények közé,
a pultok közé, melyek selyemcukor-mód
és úgy csillogtak, mint a hernyók,
gyertyák fulladozása, szélroham.

   A régi kertben.
   A kertben volt a százezernyi,
   az ostyafényű ég alatt,
   a másik arcot kell lenyelni,
   s a zöld virág, a bodzaág,
   amelyre Judás felköti magát,
   s egy csillag némi zöldje fönn,
   a kertben volt a mérhetetlen,
   bár volnál oly kicsiny, szerelmem,
   mint egy isten az ostyán.

És jöttek már a tankok.
              Fém-hullámhegyek
elől futott az utca kőmederben,
futottak a puha testek fém és kő között,
egy-egy léggömböt húzva még magukkal,
dőlt bódék vászoncsattogásait,
hídkarfák loccsanásait,
távol hamut, és üveg-permetet,
s a hangközökben azt, ami fújt felettük,
azt, ami fújt
fent, fent, a teljes égitest fölött.

Egy mellvéden vetette át magát
a többivel együtt,
együtt, meredeken gurultak,
darabosan, zökkenve hulltak,
fent sorozatok még, ők egymáson át,
mint egy hegyomlás.

– – – – – – – – – – – – – – – – – –
Köd volt, amikor ujra látni kezdett.
A vízparton feküdt. A nád.
Mellette másik test is az iszapban,
oly hűvösen nyújtózva, oly hanyatt,
mintha külön hó hullott volna rá.
Fölkelt mellőle. Egyetlen mozdulattal
emelkedett föl, mint a füst,
mellőle, vagy, belőle fölkelt,
s oly áttetsző volt, amikor feküdt.
Fölkelt, feküdt, egyetlen mozdulattal.

És vitte akkor is, mikor elindult.
Homályosan, a testet vitte még.
Elnyúlt ködök vízszintesében
ment,
         jobbkezével tartva balkezét.

***

Lement a nap

Lement a nap. De nem. Még látható.
Csak  v o l t a k é p p e n  ment le, még az égbolt
tenyéröblében tartja ezt a másik,
megtévesztésig hasonló napot,
akár egy homokóra felső
üvegcsészéjét, melyből már kipergett
a voltaképpeni.

És lent a lámpák csattogásai
a drótkötélen imbolyogva,
a huzalok e természeti hangja,
mit nem vezérel más, csupán a szél.

Ezek már más beszédek,
ezek az önmaguk mögé
lecsúszó helyettesitések,
a vissza-vissza integettetések,
ezekkel már sietni kell.