A kiállítás váratlan aktualitást kapott azzal, hogy az Utcajogász Egyesület a napokban hozott nyilvánosságra egy, sajnos túlságosan is tipikus esetet, melynek során egy kiskorú prostituáltat tiltott kéjelgésért ötvenezer forintra büntetett a bíróság. Mindez ráadásul akkor történt, amikor frissen jött ki a kapcsolódó ombudsmani jelentés, egyebek mellett azt leszögezve, hogy az államnak ilyen esetben segítenie kellene a kiskorút, nem büntetni. (Fontos tudni, hogy prostitúció esetén nem különböztetjük meg a gyermek- és fiatalkort; 18 éves korig gyermekprostitúcióról beszélünk és az önkéntesség mindenképpen kizárandó.)  

 A megnyitó előtt szakmai konferenciára került sor, ahol a kiskorúak jogellenes külföldre vitele volt a fő téma, és egy most lezáruló másfél éves projekt, melynek során 240 rendőrt képeztek ki arra, hogy időben felismerje ezeket a helyzeteket. Szükség lenne azonban jogszabályi változásokra is, mert a jelen körülmények (a gyerek nehezen beazonosítható a három évig érvényes útlevél fotója alapján, hiányos az adatbázis, a hozzátartozók nem ellenőrizhetők, a légitársaságok a 16 év felettieket nagykorúnak tekintik stb.) igencsak megkönnyítik a kiskorúak utaztatását. (Sajnos csak az esetek töredéke végződik olyan sikeresen, mint a többször felemlegetett tavaly őszi bravúr, amikor a 11 éves fiút kicsempészni igyekvő tanárt lefülelték a határrendészek.) Az úti cél általában olyan ország, ahol legális a prostitúció: Svájc, Hollandia vagy Németország. Az előadók közt jelen volt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala munkatársa, valamint bemutatkozott a társszervező Névtelen Utak Alapítvány is, amely rehabilitációval és reintegrációval segíti a hozzájuk forduló, a prostitúcióból kikerülni szándékozó nőket. Egy védett házat üzemeltetnek, ahová a menekülő áldozatok a gyermekeiket is magukkal vihetik. 

A kiállítás helyszínén most is megtalálhatók a „Nem árucikk”, illetve „Igazi férfi nem vesz nőt” táblák, amelyekkel szelfizve a közösségi oldalakon is terjeszthető a rendezvény üzenete. Az előzetes online kampány során ismert emberek, például Al-Ghoui Hesna és Süveges Gergő televíziós műsorvezetők fényképezkedtek ezekkel a táblákkal. A kiállítást, mint különösen érzékeny célcsoport, szülői engedéllyel 14 és 18 év közötti fiatalok is látogathatják. A koncepció középpontjában az emberi méltóság fogalma áll, amellyel ellentétes a másik ember szexuális tárggyá, megvásárolható árucikké degradálása – ez a szemlélet együttműködési alapot nyújthat különböző világnézetű, ám a nők elleni erőszakkal szemben egyformán fellépni kívánó emberek és csoportok között. Ha sikerül feladni a gender szótól való irtózást, és megpiszkálni a társadalmi nemi szerepeket és sztereotípiákat, akkor még inkább. A klienseket a prostitúció igénybe vételére sarkalló férfi feljogosítottság-érzés (male entitlement) sem az égből pottyan, ugyanis. 

A kiállítás négy helyiségből áll, a látogatókat a földre festett lábnyomok vezetik. Az első teremben („valóság”) a prostitúcióhoz kapcsolódó jogszabályokat ismerhetünk meg (szexuális visszaélés, kapcsolati erőszak, zaklatás, emberrablás, emberkereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása stb.), valamint túlélők történeteit. Utóbbiakat a Névtelen Utak Alapítvány által segített nők mesélték el, és a szervezők a legtipikusabbakból válogattak. Különösen veszélyeztetettek a hátrányos helyzetű, illetve intézetben felnövő fiatal lányok – őket gyakran párkapcsolatot, szerelmet színlelve, esetenként őket feleségül is véve csábítják a magukat „megmentőnek”, gáláns lovagnak tettető futtatók ("loverboy"-ok) külföldre, ahol teljesen kiszolgáltatottá válnak. Ehhez megint csak van egy jogszabályi segítség, mégpedig  a 18 éven aluliak házasságkötési lehetősége: a lányt ugyanis ez nagykorúsítja és kivonja a gyermekvédelem hatóköréből, megkönnyítve a futtatók dolgát. A tévhiteket és tényeket bemutató táblák többek közt arra tértek ki, hogy a népszerű elképzelésekkel ellentétben a prostituáltnak általában nincs irányítása a vele történtek fölött, és legtöbbször nem származik anyagi haszna sem e tevékenységből, mert a pénzt a futtatója teszi zsebre.

A jól eleresztett klientúrámmal és a díszes lakosztályaikkal kapcsolatosan csak annyit tudok mondani, hogy akár egy kocsiban csinálsz egy kört a holland alagútnál, vagy a Plaza Hotelben, akkor is le kell vetkőznöd, le kell térdelned vagy hanyatt feküdnöd, és meg kell engedned, hogy ez az idegen bármi módon használjon téged, ahogy kedve tartja”

– állt például a Callgirl voltam New York City-ben kezdetű beszámolóban. 

Az alapítványhoz forduló túlélők történeteit (színészekkel felvett, de az elmondottakat visszaadó) videók által is megismerhetjük. Sokkolóan erős hatású például a pincében kialakított sötét, piszkos szoba, ahol az életnagyságú kivetítőn megszólaló emberkereskedelem-áldozat tengeti napjait, tűrve naponta akár tíz vendég által elkövetett erőszakot, és várva az őt rendszeresen megverő férjét-futtatóját, akihez (az elszigeteltsége, kiszolgáltatottsága miatt) traumás kötődése alakult ki. A kihelyezett laptopokon újabb rövidfilmeket lehetett megnézni, az egyiken például egy webcam-szexet folytató lány „szólt ki” a rutinos szavak közt: „Hogy tudod elhinni, hogy mi ezt élvezzük?” Különösen brutális erővel hat a pornóforgatás szünetében suttogó lány, akit a saját szülei adtak el e célra, és akit végül egy faragatlan alak elszólított azzal, hogy ideje a folytatásnak. A laptopok mellé gyógyszer-tájékoztatóhoz hasonlító szórólapok („Pornocetamol”) vannak kihelyezve a pornófogyasztás hátrányos hatásairól. A kezdeményezők keresztények, azonban ez nem akadályozta meg őket abban, hogy több bemutatott videóban az egyházi személyek által elkövetett erőszakra és pedofil bűncselekményekre is kitérjenek. Az utolsó teremben, ami a szabadulást jelképezte, túlélők rajzait lehet megnézni, a szervezőkkel beszélgetni és a felépülő áldozatoknak kis papírokra írva üzenni.

A kiállítás március 24. szombat este 20 órakor zár. Mivel megrázó, erőszaktúlélők fokozott óvatossággal tekintsék meg. Érdemes ugyanakkor mindenkinek, aki teheti, rászánni magát és elmenni. A szervezők ügyeltek arra, hogy a látogatóknak legyen alkalmuk a sokkoló történetek okozta negatív érzések feloldására: az utolsó helyiségben, ami a szabadulást jelképezi, azt is megtudhatjuk, hogyan segíthetünk. 

(A cikk korábbi változata a 2016-os kiállításról a Reflektor.hu-n jelent meg.)