Peggy Langley belga ellenálló (1915–2000)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Peggy Langley belga ellenálló (1915–2000)

március 23, 2017 - 20:49

Peggy van Lier Dél-Afrikában született belga apától és dél-afrikai anyától. A család az 1920-as években költözött Belgiumba. Az ország német megszállásakor Peggy csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, a Comet line (Üstökös vonal) egyik tagja lett. A háború egyik legjelentősebb mentőszervezete kb. 1500 emberből állt, akik a lelőtt szövetséges pilótákat a megszállt Európából a Pireneusokon keresztül Spanyolországba menekítették, ahonnan már haza tudtak térni Angliába. A háború után Peggy házasságot kötött a hírszerzésnél dolgozó Jimmy Langleyvel, és Suffolkban könyvesboltot nyitottak. Hősiességéért Peggy Langley megkapta a Member of the Order of the British Empire, a Belgian Croix de Guerre és a Netherlands Resistance Cross kitüntetéseket. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Artemiszia

május 26, 2010 - 11:15

Egy olyan nőről szeretnék írni most, akikről csak érintőlegesen emlékeznek meg a történelemkönyvek, és méltetlanul kevés szó esik róla, pedig rengeteget tanulhatunk példájából. Ő volt I.Halikarnasszoszi Atremiszia. (Számon tartunk egy másik Artemisziát, szintén Halikarnasszosból, aki a Mauzoleosz húga-felesége, maga is kiváló politikus, róla egy másik cikkben emlékezem majd meg. A név későbbi, talán legismertebb viselője Artemisia Gentilleschi reneszánsz festőnő – a szerk. megj.)

Noor Inayat Khan brit titkosügynök (1914–1944)

január 28, 2017 - 18:59

A Nora Baker vagy Madeleine kódnevek egy indiai hercegi család leszármazottját takarták. Moszkvában született, apja indiai, anyja amerikai volt. Angliában nőtt fel, majd Párizsban a Sorbonne-on gyermekpszichológiát, az Ecole Normale de Musique-on zenét tanult. Publikált a Le Figaro című lapban, és 1939-ben Twenty Jataka Tales címen jelent meg könyve. Párizs német megszállása után visszatért Angliába, ahol csatlakozott a Women's Auxiliary Air Force-hoz.

A prostituáltak segítője: Mother Mary Baptist ír/amerikai apáca (1829–1898)

április 02, 2017 - 22:07

Katherine Russell Írországban született, 19 éves korában lépett be a Sisters of Mercy (Irgalmasnővérek) apácarendbe, ahol a Mary Baptist nevet kapta. 1851-ben tette le fogadalmát, ezután 3 évig a zárda iskolájában tanított. 1854-ben kinevezték annak a kis csapat apácának a vezetőjévé, akik San Franciscoba költöztek. Nem sokkal érkezésük után kolerajárvány tört ki a városban, a nővérek, akiknek volt tapasztalatuk, beálltak a városi kórházba betegeket ápolni. Saját kórházat is nyitottak, majd 1861-ben prostituáltaknak létrehozták az első Magdalene Asylumot.