• A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett.
  • A sereg egyik legnevezetesebb intézménye a női katonákból álló elit egység volt, akiket 'ahosi - anyáink' néven említettek fongbe nyelven, az angolok és a franciák pedig dahomey-i amazonokként.
  •  1729-ben a csak nőkből álló milícia rendkívüli tekintélyre tett szert a királyságban, ahol 1797-1818 között már kötelezővé vált, hogy minden család legerősebb és legalkalmasabb leánygyermekét a királyi hadseregbe küldje.
  • A 19. század közepre a királyság kezdte elveszíteni regionális hatalmi szerepét, míg végül a franciák 1892-ben megszerezték területét.
  •  A francia bekebelezés azonban nem ment zökkenőmentesen 1890-ben, a francia gyarmati hadsereg egy igen brutális ütközetben ismerkedhetett meg a királyi női elit alakulattal, amit több további véres csata követett.
  • Közel 10 évvel később 1899-ben válhatott a királyság Dahomey néven a francia Nyugat-afrikai gyarmatok egyik tartományává.
  • Az ország 1958-ban kapott autonómiát mint Dahomey Köztársaság, a teljes függetlenséget végül 1960. augusztus 1-jén érte el.
  • Egy francia származású utcai művész YZ Yseult az afrikai királyság amazonjainak kíván emléket állítani alkotásaival szenegáli épületeken.

Afrika rettegett amazonjai visszatértek

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Afrika rettegett amazonjai visszatértek

augusztus 04, 2016 - 15:37
A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett.

Afrika amazonjai (Fotó: YZ Yseult)

A mai Benini Köztársaság helyén egészen 1900-ig a Dahomey Afrikai Királyság állt, amely igen fejlett és különleges hadsereggel rendelkezett. A sereg egyik legnevezetesebb intézménye a női katonákból álló elit egység volt, akiket 'ahosi – anyáink' néven említettek fongbe nyelven, az angolok és a franciák pedig dahomey-i amazonokként.

1729-ben a csak nőkből álló milícia rendkívüli tekintélyre tett szert a királyságban, ahol 1797–1818 között már kötelezővé vált, hogy minden család legerősebb és legalkalmasabb leánygyermekét a királyi hadseregbe küldje.

A 19. század közepre a királyság kezdte elveszíteni regionális hatalmi szerepét, míg végül a franciák 1892-ben megszerezték területét.

A francia bekebelezés azonban nem ment zökkenőmentesen, 1890-ben a francia gyarmati hadsereg egy igen brutális ütközetben ismerkedhetett meg a királyi női elit alakulattal, amit több további véres csata követett.

Közel 10 évvel később 1899-ben válhatott a királyság Dahomey néven a francia nyugat-afrikai gyarmatok egyik tartományává.

Az ország 1958-ban kapott autonómiát mint Dahomey Köztársaság, a teljes függetlenséget végül 1960. augusztus 1-jén érte el.

Egy francia származású utcai művész YZ Yseult az afrikai királyság amazonjainak kíván emléket állítani alkotásaival szenegáli épületeken.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.

Földes Jolán és a (férfi)irodalomkritika - A halászó macska uccája (1936)

szeptember 21, 2009 - 21:49

Földes Jolán (1902–1963) neve méltatlanul esett ki a magyar irodalmi kánonból és úgy tűnik, ezúttal túlzások nélkül a férfikritika áldozatáról beszélhetünk: neve nem szerepel a Világirodalmi lexikonban (még a kiegészítő kötetben sem). Nyúlfarknyi méltatása az Új Irodalmi Lexikonban olvasható, de még halálának pontos dátuma is kérdőjeles.