Anna Coleman Ladd szobrászművész, protézistervező (1878–1939)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Coleman Ladd szobrászművész, protézistervező (1878–1939)

április 02, 2023 - 22:40
Olyan katonákon segített, akiknek sebesülés következtében eltorzult az arcuk.

Anna Coleman Ladd egy katonával 1918-ban

Anna Coleman Watts a pennsylvaniai Bryn Mawrban született. Párizsban és Rómában tanult szobrászatot. Feleségül ment Dr. Maynard Laddhez, akivel Bostonba költözött, és két lányuk született. Triton Babies című művét az 1915-ös San Franciscó-i Panama-Pacific kiállításon mutatták be. (Ma a bostoni közparkban található szökőkút szobra.) További mitológiai karaktereket ábrázoló műveket is készített. A szobrászat mellett festett, valamint regényeket és színdarabokat is írt.

A háború alatt értesült a londoni Francis Derwent Wood munkásságáról, aki élethű maszkokat fejlesztett ki az sebesülés következtében eltorzult arcú katonák megsegítésére. A nő felvette vele a kapcsolatot, és együtt fejlesztették tovább a maszktechnikát.

Férje után ment Franciaországba, akit az Amerikai Vöröskereszt Gyermekirodájának igazgatójává neveztek ki Toulban. Ott Anna speciális műtermet alakított ki, és maszkokat készített a sebesültek számára. Az arcprotéziseket vékony rézből készítette, melyet a páciens bőrével megegyező színű zománcfestékkel festett le. A szempillák, a szemöldök és a bajusz elkészítéséhez valódi hajat használt. A protézist zsinórokkal vagy szemüvegen keresztül rögzítették az arcra. Számos katonán segített, akik addig a sérülésektől elcsúfított arcukkal nem mertek a családjukhoz hazamenni, és akár öngyilkosságot fontolgattak.

A francia kormány 1932-ben a Becsületlégió lovagjává avatta. Anna Coleman Ladd 1936-ban férjével Kaliforniába vonult vissza, ahol 1939-ben meghalt.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Varga-Móricz Ida keramikus, szobrász, grafikus (1894–1987)

április 21, 2017 - 13:06

1914-től az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászatot Abt Sándortól és R.A. Zutt-tól tanult, mellette a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti rajztanfolyamára járt. A Képzőművészeti szabadiskolában Vedres Márknál tanult, később Beck Ö. Fülöp magántanítványa lett. 1920-ban házasságot kötött Varga Hugó János költő, filozófussal és Bécsben telepedtek le. Kerámikusként dolgozott, Ausztriában, Egyiptomban, Kanadában, Németországban  is voltak kiállításai. Grafikusként portrékat rajzolt  valamint bátyja, Zsigmond műveihez készített illusztrációkat.

Adelaide Johnson amerikai szobrász, feminista (1859–1955)

január 05, 2018 - 01:07
Adelaide Johnson (balra) leghíresebb szobrának leleplezésén

A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy Európába menjen tanulni. Művészeti tanulmányait így Drezdában, majd Rómában folytatta. 1896-os házasságkötésekor tizenegy évvel fiatalabb férje vette fel az ő nevét, és lelkésznő vezette a szertartást. 

Vegetáriánus, egyben meggyőződéses feminista volt. 

A feminizmus a legnagyszerűbb dolog az emberiség evolúciójában - vallotta.

Daphne Hardy Henrion angol szobrász (1917–2003)

október 15, 2017 - 00:35

Diplomatacsaládba született, holland, francia és német iskolákba járt, ahol éppen laktak. 1934 és 1937 között a londoni művészképző, a Royal Academy Schools hallgatója volt.

Egy utazó ösztöndíj elnyerése után Rómában majd Párizsban tanult, ott ismerkedett meg és élt együtt Arthur Koestlerrel. A háború után folytatta ígéretesen indult pályáját, több műve komoly sikert aratott a Royal Academy Summerkiállításain.