Nem a mi szégyenünk: igazságot akarnak a vigasznők

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Nem a mi szégyenünk: igazságot akarnak a vigasznők

február 24, 2019 - 19:02

Január végén, 92 éves korában meghalt Kim Bok-dong dél-koreai emberi jogi aktivista, aki a második világháború alatt a japán hadsereg által prostitúcióra kényszerített úgynevezett vigasznőknek igyekezett igazságszolgáltatást kivívni, és maga is túlélte a háborús nemi erőszak e formáját. Temetésén Mun Dzsein dél-koreai elnök is megjelent. A mintegy ezerfős menet elhaladt a japán nagykövetség előtt. „Japán kérjen bocsánatot!” – követelte a gyászoló tömeg. Ez ugyanis hivatalos formában máig nem történt meg.

A második világháború alatt a japánok az általuk megszállt területeken – Korea, Kína egyes részei, Indonézia (akkor Holland Kelet-India), Fülöp-szigetek, Tajvan – a becslések szerint mintegy 200 ezer nőt hurcoltak el az otthonukból és kényszerítettek szexrabszolgaságra a katonák számára felállított több száz bordélyházban.

A „vigasznő” eufemisztikus japán kifejezés volt – már amikor nem „hadiellátmány-egységekként” hivatkoztak az emberi mivoltuktól teljesen megfosztott nőkre, akiknek több mint fele a szegény sorsú koreaiak közül került ki. (A Holland Kelet-Indiában elfogott európai nőket a magas rangú tisztek számára tartották fenn.) Aso Tetsuo hadiorvos vallomása szerint eldobható tárgyakként, sőt „nyilvános wc-kként” tekintettek rájuk. A Japán Birodalmi Hadsereg a harmincas években vezette be ezt a gyakorlatot, cinikus módon azzal a céllal, hogy véget vessen a katonák ámokfutásszerű nemierőszak-hadjáratainak. Miután a prostituáltak kevésnek bizonyultak a (természetesen bármi áron, kötelezően kielégítendő) szexuális agresszió levezetésére, tömeges emberrablásokra, fizikai kényszerítésre került sor. Néhány fiatal férfit – többnyire fülöp-szigetekieket – is foglyul ejtettek a saját nemüket előnyben részesítő katonáknak. Jellemző volt, hogy a homoszexualitás büntetése ürügyén erőszakolták őket. Az utolsó ilyen túlélő a 2005-ben elhunyt Walter Dempster volt.

A teljes cikk  olvasható. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

szeptember 23, 2009 - 22:19

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére, vasárnapra, Budapesten. A demonstráció célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak köztünk van, és az elkövetők elleni fellépés közös felelősségünk.

MEGHÍVÓ - NANE

október 08, 2009 - 08:50

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület a rendőrséggel együttműködve közös akciót szervez, mellyel arra buzdítja a lakosságot, hogy lépjenek fel a párkapcsolaton belüli és a családon belüli erőszak ellen, álljanak ki az áldozatok mellett és ítéljék el a bántalmazók tetteit.

"A szeretet nem érzés, hanem viselkedés"

november 21, 2009 - 10:35

A könyvajánló, melyet Susan Forward idézetével vezettem be, a NANÉtól érkezett.

Dina McMillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret!
Vagy csak uralkodni akar?

Ez a könyv nem szokványos önsegítô kiadvány. A legtöbb írás, amely rossz kapcsolatban élô nôknek szól, akkor akar segíteni, amikor már túl késô. Akkor, amikor a nô már érzelmileg, anyagilag és praktikus dolgokban is függ a neki fájdalmat okozó férfitól, alacsony az önértékelése, és hozzászokott ahhoz, hogy a párja szabja meg, mit csináljon.