Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

július 30, 2017 - 20:27
A National Ballet School of Canada alapítója.

A National Ballet School of Canada alapítója Londonban született 1918-ban. Gyerekkorában légzési problémái miatt az orvos balettórákat javasolt számára. Komoly tehetségnek bizonyult, de 16 éves korára túl magasra nőtt, táncos helyett tanár lett, 17 évesen már saját iskolája volt. 1947-ben Kanadába költözött, ahol kinevezték a National Ballet of Canada balettmesterének. 1959-ben közreműködésével megalakult a National Ballet School of Canada, ahol az ő módszerével folyt az oktatás. Kanadán kívül tanított még Svédországban, Dániában és Oroszországban is. Több kitüntetés, többek között az Officer of the Order of Canada birtokosa. Hetvenedik születésnapja tiszteletére az iskola színházterme a Betty Oliphant Theatre nevet kapta. 2004-ben halt meg.

A Betty Olimphant Színház

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Edith Archibald kanadai szüfrazsett, író (1854–1936)

március 31, 2017 - 23:02
Edith Archibald - Jo Napier festménye

Az elsőhullámos kanadai feministák egyik jelentős képviselője. Diplomata családban nőtt fel, sokat utazott, Londonban és New Yorkban tanult. Házasságkötése után férjével Halifaxban élt, ahol a társaság egyik vezéralakja volt. Kiváltságos helyzete ellenére tisztában volt a társadalom, és abban a nők problémáival. A legfontosabbnak a nők választójogának elérését tartotta. Elnöke volt a Local Council of Women of Halifax-nak és a Women's Christian Temperance Union-nak,  elnökségi tagja a National Council of Women of Canada-nak.

Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

március 31, 2018 - 18:20

Az angliai Kingston-on-Thames-ben született, szüleivel 1855-ben emigráltak Ausztráliába. Sydneyben telepedtek le, édesanyja bíztatására ott végezte el a tanárképzőt. 1867-ben házasságot kötött Edmund Kay Wolstenholme kereskedővel, hét gyerekük született. A férfi alkoholista lett, 1884-ben elhagyta családját. Hogy el tudja tartani a magát és gyerekeit, Maybanke iskolát alapított lányok számára, ahol felkészítette tanulóit az egyetemi felvételire. A modern módszereket alkalmazó iskola hamarosan népszerű lett. Oktatói munkája mellett komoly szerepet vállalt a nőjogi mozgalomban.

Elizabeth Cary Agassiz, a Radcliffe College első elnöke (1822–1907)

április 29, 2017 - 22:13

Boston előkelő köréhez tartozó családba született, gyenge egészségi állapota miatt otthon magántanárok tanították. 1850-ben házasságot kötött Jean Louis Rodolphe Agassiz svájci természettudóssal, akit elkísért expedícióira és megtanulta a laboratóriumi munkát is. 1856-ban iskolát nyitott lányok számára, fontos szerepe volt a Natural History Museum at Cambridge és a National History School on Penikese Island létrehozásában.