Az első amerikai nő volt, aki tudományos, és az első nő, aki orvostudományi Nobel-díjat kapott. Gerty Radnitz Prágában született, 1920-ban diplomázott az ottani Orvostudományi Egyetem. Ugyanabban az évben összeházasodott Carl Corival, az Egyesült Államokba emigráltak, először Buffaloban, majd 1931-től a Washington University Medical School-ban kaptak kutatói állást. Kutatásaik a glikogén lebomlására és tárolására irányultak.
A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha a megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk. Egy élet a gyermekekért címmel film készült róla.