Cilly Aussem német teniszező (1909–1963)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Cilly Aussem német teniszező (1909–1963)

január 26, 2019 - 23:37
Az első német teniszjátékos, aki Wimbledonban egyéni bajnokságot nyert.

Kölnben született, jómódú család lánya. 14 évesen a helyi klubban kezdett játszani, 1925-ben megnyerte az országos ifjúsági bajnokságot és hatodik volt a hazai ranglistán. Az elkövetkező években sorra nyerte a versenyeket, 1927-ben első alkalommal lett német bajnok. 1928-tól a legjobb tíz között volt a világon, 1930 és 1931-ben a második helyet foglalta el. 1930-ban vegyespárosban bajnok volt a francia bajnokságon. 1931-ben a német bajnokság megnyerése után megnyerte a francia bajnokság női egyes versenyét, majd Wimbledonban is első lett. A versenyek után Argentínában, Brazíliában és Chilében túrázott, ahol súlyos betegséget kapott. Hazatérése után komoly műtéten esett át, amelyből nehezen gyógyult. Két év múlva megpróbált visszatérni a pályára, de nem tudott formába kerülni, ígéretesen induló sportkarrierje véget ért. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Korondi Margit tornász (sz. 1932)

június 20, 2020 - 20:26

Az 1951-es berlini főiskolai világbajnokságon talajon aranyérmes, összetett egyéniben a harmadik helyen végzett. Helsinkiben a tornászmezőny legfiatalabbjaként nyert olimpiai bajnokságot felemás korláton, második volt összetett csapatban és harmadik összetett egyéniben, gerendán, műszabadgyakorlatban valamint kéziszergyakorlatban. Melbourneben a kéziszercsapattal olimpiai bajnokságot, az összetett csapatversenyben ezüstérmet nyert.

Dömölky Lídia vívó (sz. 1936)

március 09, 2018 - 21:36

1955-ben a római világbajnokságon szenzációs vívással egyéniben és a csapattal is aranyérmet szerzett. Még kétszer nyert a válogatottal világbajnokságot (1959 Budapest, 1967 Montreal). Rómában (1960) ezüstérmes a tőrcsapattal. 1964-ben Tokióban a női tőrcsapat tagjaként olimpiai bajnok. A tőrcsapat Mexikóvárosban (1968) ismét ezüstérmet nyer. Számos világversenyen állt a dobogó második és harmadik fokán. Hétszeres egyéni magyar bajnok. Visszavonulása után női gimnasztikus testképzéssel foglalkozik, szakmai folyóiratokban publikál. Könyvei (tsz.

Igaly Diána sportlövő (sz. 1965)

január 31, 2018 - 16:39

Sokszoros magyar bajnok, első nemzetközi sikere az 1983-as junior Európa-bajnokság megnyerése volt. Európa-bajnokságokon ötször, világbajnokságokon négyszer állt a dobogó legfelső fokán. 2000-ben Sydneyben az olimpián szétlövés után bronzérmet szerzett. 2004-ben Athénben olimpiai aranyérmet nyert. 2012 óta a MOB sportolói bizottságának a tagja.