Kitty Marion színész, szüfrazsett (1871–1944)  

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Kitty Marion színész, szüfrazsett (1871–1944)  

március 31, 2018 - 17:07
Az Edward-korabeli Anglia talán legharcosabb szüfrazsettje.

Katherina Maria Schafer a németországi Rietbergben született. Nehéz gyerekkora volt, két évesen veszítette el anyját, apja gyakran bántalmazta. 15 éves korában Londonban élő nagynénjéhez került, színészetet tanult és felvette a Kitty Marion nevet. Zenés kabarékban kezdetben a kórus tagja volt, jó hangja miatt később szerepeket is kapott. Keserves tapasztalatokat szerzett, mindennapos volt a színházaknál, hogy a szerepekért cserébe szexuális szolgáltatást vártak el a fellépő nőktől.

1908-ban a Women's Social and Political Union (WSPU) tagja és egyik legradikálisabb aktivistája lett. A következő évben alapító tagja volt az Actress Franchise League-nak, a nőmozgalomhoz kapcsolódó darabokat adtak elő, brosúrákat osztogattak. A harcias vonalat képviselte, kődobálásokban, elhagyott épületek felgyújtásában is részt vett. Többször letartóztatták, bebörtönözték, ahol éhségsztrájkolása miatt erőszakkal táplálták. A brutális módszer igen nagy fájdalommal és sérülésekkel járt, ő pedig több mint kétszáz alkalommal szenvedte el ezt a kínzást.

A háború kitörése után német származása miatt deportálni akarták, de befolyásos ismerősei elintézték számára, hogy az Egyesült Államokba utazhasson. Kapcsolatba került az ottani feminista mozgalmárokkal, részt vett a Birth Control Review című lap kiadásában és terjesztésében. A fogamzásgátlás propagálásáért többször letartóztatták és bebörtönözték. 1921-ben Margaret Sanger munkatársaként része volt az első születésszabályozási klinika megnyitásában. Megírta emlékiratait, de kiadót nem talált rá, a kézirat egyik példányát a londoni Fawcett Library-nak adományozta. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Egyszerre küzdött a nők és a melegek jogaiért: Johanna Elberskirchen (1864–1943) 

április 02, 2017 - 20:38

Bonnban született,  könyvelőként dolgozott. 1891-ben Svájcba ment, először Bernben volt medikus, majd Zürichben joghallgató. Hazatérése után Bonnban és Bécsben élt, homeopátiás rendelőt nyitott. Homoszexualitását nyíltan felvállalta, a meleg- és a radikális nőmozgalom összekapcsolója volt. Cikkeket, könyveket írt a témában, felvilágosító előadásokat, vitaesteket tartott, nemzetközi konferenciák keresett előadója volt.

Gertrud Bäumer német politikus, író, feminista (1873–1954)

szeptember 12, 2017 - 10:44

A berlini egyetemen filozófiát, németet és társadalomtudományokat hallgatott, 1904-ben védte meg doktori értekezését. Már hallgató korában bekapcsolódott a nőmozgalomba, az 1910-es évekre már komoly tekintélyre tett szert, alapító tagja volt Nationalen Frauendienstes-nek. Vezetőségi tagja volt a német nőegyletek ernyőszervezetének, a Bund Deutscher Frauenvereine-nek. 1919-ben a Deutsche Demokratische Partei (DDP) tagja lett, 1920-ban beválasztották a Reichstagba. 1920-1933 között magas állást töltött be a belügyminisztériumban, 1926-1933 között ENSZ képviselő is volt.

Ella Mensch német író, újságíró, tanár, feminista (1859–1935)

március 23, 2017 - 14:08

Pedagóguscsaládból származott, 1879-ben Berlinben szerzett tanítói oklevelet. Ezután Zürichbe ment, ahol – valószínűleg első nőként a világon – német nyelvet és irodalmat, teológiát, valamint filozófiát hallgatott az egyetemen, 1883-ban végzett. A Darmstädter Tageblatt című újságnál helyezkedett el és közben doktori disszertációján dolgozott, amelyet 1886-ban védett meg Zürichben. 1890-től alapító tagja és sokáig elnöke volt a német tanárnők egyesületének. 1893-ban jelent meg első nőkérdéssel foglalkozó cikke. 1904-től a Frauen-Rundschau című lap szerkesztője volt.