Henriette Roland Holst holland költő, mozgalmár (1869–1952)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Henriette Roland Holst holland költő, mozgalmár (1869–1952)

december 23, 2017 - 23:27

Henriette Roland Holst

Új, néha vad hangulatú versei gyakran megbotránkoztatták olvasóit. Marx műveit tanulmányozta, csatlakozott a szocialista párthoz, majd szakított velük és 1915-ben néhány társával megalapították a Revolutionair Socialistische Vereeniging-ot (forradalmi szocialista párt). Több verseskötete jelent meg, esszéket is publikált. A második világháború alatt komoly részt vállalt a holland ellenállási mozgalomban, a De Vonk és a De Vlam szerkesztője volt. Életének későbbi szakaszában lírájában vallásos elemek is megjelentek. 82 éves korában halt meg, előtte Het vuur brandde voort címmel kiadta önéletrajzi kötetét.

 

Szívom virágzó hársak illatából

Szívom virágzó hársak illatából
Az illatot, hol egykor ajkamon
Dal kélt, fakasztva szellők sóhajától.

Ismét a régi édességet érzem;
Újból megejt a kábító varázs,
Úgy, mint mikor vágyakkal telve éltem

S ifjan merengtem minden lényen el.
Ti, édes, szárnyaló emlékeim,
Ti, illat-szellők, könnyűk, mint pehely,

- De terhesek tűnt álmok kellemétől, -
Röpködjetek körül; ismert az út
És régi zárt pattantsatok helyéről! -

Köszöntelek; hisz jó szándék vezérel
Hozzám, mint egykor; bárha jól tudom:
Nem bír az ember ifjak ingerével.

Újul a nyári, illatos lehellet,
Ébresztve olykor régi magvakat,
Miket a lélek rejtekén melenget;

Lelkembe más vigaszt úgysem hozott;
Szívem remeg e hírnökök szavára,
De nincs szava... nehéz, vakéj van ott.

Mint hangszer, amelyből kiszállt a lélek
S hallgat; bár gyöngéd ujjak húrjait
Lágyan érintik: híre sincs zenének:

Úgy nem támad dallam szívembe’ sem,

Bár langy szellő susog és újra hí’,
Körülenyelg szelíd szerelmesen...

Mert elpattantak lelkem húrjai.

Ford. Szalay Károly 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Corrie ten Boom holland ellenálló (1892–1983)

augusztus 18, 2017 - 18:37
Corrie ten Boom

Haarlemben született, apja órásmester volt. Corrie tőle tanulta a szakmát, ő lett az első holland női órásmester. A mélyen vallásos család a Dutch Reformed Church tagja volt. Hollandia megszállása után a család megnyitotta otthonát az üldözöttek előtt, kapcsolatot teremtettek az ellenállási mozgalommal. Corrie egyik barátja, egy építész titkos szobát alakított ki házukban, ahol zsidókat bújtattak. Egy áruló feljelentése után 1944. február 28-án a Gestapo razziát tartott házukban.

Karácsony Emmy festőművész, író (1896–1980)

augusztus 17, 2019 - 21:16

Kékesen született, Kolozsváron érettségizett a  Felső Leányiskolában. Ács Ferenc festőiskolájában tanult, utána Nagybányán Thorma János és Krizsán János voltak a mesterei.

A nagybányai iskola stílusában festett képeivel gyakran szerepelt kolozsvári, nagybányai és budapesti tárlatokon.

Adela Zamudio bolíviai költő, tanár, feminista (1854–1928)

szeptember 30, 2019 - 23:59

Tanárként sokat tett azért, hogy a családok lánygyerekeiket is taníttassák, egyetemre küldjék. Verseiben - Soledad álnéven - a nők helyzetéről, a nemi alapú diszkriminációról és a szexualitásról is írt.  Irodalmi munkásságán kívül cikkeket publikált a nők egyenjogúsításáról, a válás legalizálásáról, az egyház képmutatásáról, a feminizmus céljairól, a munkásnők helyzetéről, az egyház és az iskola szétválasztásáról. Alapító tagja volt a Feminiflor feminista folyóiratnak. Életében eszméit ellenkezéssel fogadták, munkásságát igazán csak évtizedekkel halála után ismerték el.