Maude Gonne ír forradalmár, színész, feminista (1866–1953)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Maude Gonne ír forradalmár, színész, feminista (1866–1953)

június 15, 2016 - 12:27
Az 1900-ban létrehozott Daughters of Erin (Írország lányai) és az 1905-ben indult radikális Sinn Fein (Mi egymagunk) alapító tagja. Kiterjedt saját jogú tevékenysége ellenére Yeats "múzsájaként" maradt meg a köztudatban.

Gazdag családba született, kozmopolita nevelést kapott. Aktiv politikai munkássága mellett korának ismert színésznője. Lucien Millevoye politikussal való kapcsolatából két gyermeke született, ám csak lánya, Iseulde érte meg a felnőttkort. Kisfia halála megviselte, ekkor rövid időre csatlakozott a Golden Dawn okkultista társasághoz. melynek a költő, W.B. Yeats is tagja volt. A köztudatban Gonne, kiterjedt saját jogú tevékenysége ellenére az ő "múzsájaként" maradt meg.

1903-ban feleségül megy John MacBridehoz. A rosszul sikerült, viharos házasság drámai véget ért, a férfit 1916-ban a húsvéti felkelésben való szerepéért kivégezték.

A világháború alatt Maude szenvedélyesen agitált az ír férfiaknak az angol hadseregbe való besorozása ellen, 1918-bam Dublinban letartóztatták és Londonban bebörtönözték. Kiszabadulása után visszatért Írországba, ahol megismerkedett és a továbbiakban együtt dolgozott  szüfrazsettel, többek közt a női börtönökben uralkodó körülmények reformjáért. A sajtó gúnyosan "Mad and Madame Desperate"-ként hivatkozott rájuk ("az őrült és a kétségbeesett", szójáték a neveikből).

1923-ban ismét bebörtönözték, egyike volt annak a 91 nőnek, akik éhségsztrájkot folytattak.

1938-ban megjelentette önéletrajzát, A Servant of the Queen címmel.

Az írek hosszú küzdelme a függetlenségért 1949-ben, az Ír Köztársaság kikiáltásával ért véget, az ünnepélyes aktuson az egyik díszvendég Maude Gonne volt. 

Fia, Séan McBride későbbi politikus, miniszter és az Amnesty International alapító tagja, 1974-ben béke Nobel-díjat kapott.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Viktorinánus úrilányból vegetáriánus feminista: Charlotte Despard kalandos élete (1844–1939)

június 15, 2016 - 11:50

1844. június 15-én született. Fiatalkorában a viktoriánus úrilányok életét élte, később férjével beutazta Indiát és Ázsiát, ebben az időben írta romantikus regényeit.

Férje 1890-ben hajóbalesetben meghalt, Charlotte ezután barátai ösztönzésére a jótékonysági munka felé fordult. Eleanor Marx jó barátja volt, részt vett a Második Internacionálén, és fellépett a búr háború ellen. 

Florence Sutro amerikai zenész, jogász, feminista (1865–1906)

április 09, 2017 - 22:44

Az első nő az Egyesült Államokban, aki zenei doktorátust szerzett. Zenei tehetsége gyerekkorában jelentkezett, 13 éves korában egy Liszt darab eljátszásával nyert versenyt. A Grand Conservatory of New York hallgatójaként diplomázott. Házasságot kötött Theodore Sutro ügyvéddel, akinek a bíztatására beiratkozott az egyetem jogi karára, 1891-ben diplomázott, de az ügyvédi kamarába nem vették fel. Férjével együtt támogatták a női választójogi mozgalmat, 1895-ben Women in Music and Law címmel írt  könyvet.

A szüfrazsett-induló szerzője: Dame Ethel Smyth angol zeneszerző (1858–1944)

április 02, 2017 - 22:42

Korának egyik jelentős zeneszerzője katonacsaládba született. Apja sokáig ellenezte, hogy lánya zenét tanuljon, végül Ethel mégis elérte, hogy beiratkozhatott a lipcsei konzervatóriumba. Sokat komponált, zongoradarabokat, szonátákat, misét, operát. 1893-ban volt első angliai bemutatója. Ő volt az első nő, akinek operáját a Covent Gardenben előadták.