Tóth Katalin a pápai gyilkosságról a Mokkában

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Tóth Katalin a pápai gyilkosságról a Mokkában

június 03, 2015 - 00:00

"Halálos női sikolyok törték meg a pápai belváros csendjét vasárnap kora délután. Úgy tudni, percek múltán egy férfi rohant a közelben fekvő rendőrkapitányság épületéhez, siessenek, mert valakit késelnek a Március 15. téren. Nem sokkal később szinte egy időben érkeztek a helyszínre a szirénázó mentőautók, illetve a rendőrség gépkocsijai.

A református templom előtti parkban egy „ezer sebből vérző", fekvő nőt találtak. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen elhunyt.

A rendőrök néhány percen belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint tegnap 13 óra 40 perc körüli időben harmincöt késszúrással megölte a 27 éves kállói nőt. A szintén kállói 35 éves P. M.-t előállították a Pápai Rendőrkapitányságra. 

A hírek szerint a férfi azért találkozott a nővel, hogy hatéves gyermekük láthatásával kapcsolatban megegyezzenek. A nő ugyanis néhány hónapja költözött Pápára a Nógrád megyei községből, Kállóból. Pápán a kórházban dolgozott ápolónőként és egy leányotthonban lakott  gyermekével. A gyanú szerint a láthatásról nem tudtak megegyezni, vitatkoztak, miközben a férfi előrántotta a nála lévő kést és szúrt. Harmincötször." Kisalföld.hu

 

Tóth Katalin a Mokkában (14.56-tól)

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Néma tanúk sorakoznak a lúgos támadóról döntő bíróság előtt

november 24, 2016 - 08:46
Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Kilenckor kezdi tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla annak az orvosnak az ügyét, aki első fokon csak négy év börtönt kapott, amiért maró lúggal leöntötte volt barátnője nemi szervét. Az épület előtt az áldozattal szolidáris minidemonstrációt tartanak.

A Nőkért Egyesület az isztambuli egyezmény ratifikálását követeli. Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Magukkal hozták a magyar áldozatokat jelképező piros kartonbábukat, a néma tanúkat, ahogy nevezik őket.

Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Fotó: Ajpek Orsi

Ismét megszólaltunk #metoo ügyben

április 05, 2018 - 13:07

"Kívülállóként számos eszköz a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy változást generáljunk. Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szerint első lépésként például annyit tudunk tenni, hogy változtatunk a nézőpontunkon – fontos aspektus, hogy ne az áldozatban keressük a hibát. „Ne azt a kérdést helyezzük a középpontba, hogy az áldozat miért nem szólt hamarabb, hanem azt, hogy az elkövető miért követte és követhette el a zaklatást vagy az erőszakot.” De szerinte az is lényeges, hogy ne bíráljuk az áldozatokat akkor sem, ha nem az elvárásaink szerint viselkednek.

A rendőrség videójának visszavonásáért tüntettek - Antoni Rita Tóth Györgyivel a Mokkában

december 02, 2014 - 00:00

Több százan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a nőkkel szemben tanúsított erőszak ellen. Sokan azért érkeztek a tüntetésre, mert úgy érezték a rendőrség olyan videót készített, amik az áldozatot teszik felelőssé azért, ha bántják őket. Antoni Rita, a vasárnap tartott rendezvény egyik szervezője és a Nőkért Egyesület elnöke, valamint Tóth Györgyi, a NANE Egyesület munkatársa elmondták, mi a probléma a videó tartalmával. 

Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina. 

Rendőri fellépés: ligetvédők vs. bántalmazók - a Nőkért Egyesület nyilatkozata

július 07, 2016 - 20:34
Keresztes Magdi fotója (Facebook)

A Nőkért Egyesület felháborodottan konstatálja, hogy a környezetpusztítás és az önkényes kormányprojektek társadalmi egyeztetés nélküli kivitelezése ebben az országban jóval fontosabb, mint a családon belüli erőszak áldozatainak védelme. Az erőszakmentesen tiltakozó Ligetvédőket igen határozottan, keménykedve, jogsértésektől sem visszariadva bilincsben elhurcolják a marcona rendőrök - nem értjük, vajon hol ez a gyorsaság, vehemencia és hatékonyság, amikor nőket, gyerekeket verő, erőszakoló, terrorizáló bántalmazókat kellene elvinni?

Rendszerszintű bajok vannak az áldozatvédelemben - Pintér Marianna beszéde

szeptember 16, 2019 - 21:34
Pintér Marianna (fotó: Nyíri András)

/Elhangzott 2019. szeptember 14-én  c. demonstráción./ 

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen rendezvényre sokan eljönnek, hiszen rólunk, nőkről, gyermekeinkről, s a biztonságunkról van szó. Sajnos abban nagyon jók vagyunk, hogy bántsuk egymást, de azzal, hogy kiálljunk egymásért vagy önmagunkért, már hadilábon állunk.

Miért nem elég a tüntetés?

szeptember 16, 2012 - 19:34

Részt vettem már néhány demonstráción, tüntetésen, és feministaként fontosnak is tartom a véleménynyilvánítás ilyen formáját is; vasárnap is ott leszek a Kossuth téren. Ennek ellenére napok óta gyanakvással és kétkedéssel figyelem az eseményeket, hozzászólásokat. Elsőre pozitívnak tűnhet, hogy ilyen sok ember háborodott fel Varga István nőgyűlölő kijelentésén és a többi képviselő cinikus viselkedésén, de nem hiszem, hogy ez a rengeteg nő és férfi tényleg tisztában lenne azzal, miről is van szó.