Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját, jellegzetes alkotásait.Tovább olvasom
1894. júl. 29-én született Hajdúszoboszlón Csokonai Vitéz Gizella költő, könyvtáros. Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korától vak volt. Az elemi iskolát Budapesten a Vakok Iskolájában végezte.Tovább olvasom
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán szerzett tanári oklevelet. Első versei a Nyugatban jelentek meg 1940-ben. A versek mellett meséket, esszéket írt, sokat fordított angolból, németből, franciából.Tovább olvasom
Geyer József orvos és hegedűs leánya, Hubay Jenő tanítványa. Csodagyerek volt, 1895-ben, azaz hétévesen volt első nyilvános fellépése, 1902-től már Európában és az Egyesült Államokban tartott hangversenyeket.Tovább olvasom
A Munkás Testedző Egyesületben tornázott, majd Pozsonyban egy mozdulatművész mellett dolgozott. 1928-tól Bécsben Gertrud Kraus növendéke volt, 1930-tól Budapesten Ritter Máriától tanult, akinek később munkatársa lett.Tovább olvasom
1937-ben Párizsban csapatban világbajnoki aranyérmet nyert. Kétszeres Európa bajnok, 1934-ben Varsóban, 1935-ben Lausann-ban nyertek. A BEAC-ban kezdett sportolni, majd a Detektív Athletikai Clubban és a Bp. Barátság Sport Egyletben folytatta.Tovább olvasom
A modern költészet első hazai képviselői közé tartozott. Előkelő családba született, igényes nevelést kapott, több nyelven beszélt. Sokat utazott, Párizsban a Sorbonne hallgatója volt.Tovább olvasom
Jómódú kereskedő lánya, 13 éves korától Bécsben nevelkedett nagybátyja házában. A császárvárosban lett részese a forradalmi eseményeknek. Csatlakozott az egyetemi légióhoz, ahol Károly néven ismerték.Tovább olvasom