Hedwig Hintze német történész (1884–1942)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Hedwig Hintze német történész (1884–1942)

február 06, 2018 - 12:23
Az első német nő, aki történészdoktori címet szerzett.

Hedwig Hintze

Müchenben és Berlinben tanult, franciatanár lett, majd a Friedrich Wilhelm egyetemen történelem szakon folytatta tanulmányait. 1912-ben feleségül ment az egyetem professzorához, Otto Hintze alkotmánytörténészhezhez, és együtt dolgoztak addig, amig a férfi egészségügyi okok miatt vissza nem vonult. Hedwig 1924-ben kitüntetéssel doktorált és francia történelmet tanított az egyetemen, 1933-ban zsidó származása miatt elbocsátották , 1939-ben Hollandiába emigráltak. Férje 1940-ben meghalt, Hedwig sem az utána járó szerzői díjakat, sem nyugdíját nem kapta meg, munkát nem talált, szegénységben élt. 1942-ben Utrechtben, deportálásától tartva, öngyilkos lett.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Szociológus és apáca, a szegénységben élő nőkért: Marie Gérin-Lajoie

június 09, 2017 - 01:04

Montrealban született haladó szellemű családba, apja ügyvéd, anyja a kanadai nőmozgalom egyik úttörője volt. 1911-ben végzett az anyja által alapított l’École d’enseignement supérieur-ben, ő volt az első francia-kanadai nő, aki Queébec-ben bölcsészdiplomát szerzett. A szegénységben élő nők sorsának javítását tartotta feladatának. Rendszeresen publikált a La Bonne Parole című lapban, tanulmányokban foglalkozott a szociális gondokkal. 1923-ban belépett az általa alapított Institut Notre-Dame-du-Bon-Conseil szociális munkát végző rendbe.

Cornelia Clapp amerikai biológus, zoológus (1849–1934)

március 16, 2017 - 15:29

Az első és a második nő, aki az Egyesült Államokban természettudományos doktorátust szerzett, korának legelismertebb tengerbiológusának tekintették.  A Mount Holyokeban végzett 1871-ben, ott kezdett tanítani matematikát és természettudományt. Posztgraduális tanulmányait Syracuse-ban folytatta, ahol 1889-ben doktorált. 1896-ban a chicagoi egyetemen készítette el és védte meg második doktori  értekezését.  A Mount Holyokeban megszervezte a zoológiai tanszéket, 1904-től tanszékvezetőnek nevezték ki. 1888-as alapításától kezdve munkatársa volt a Marine Biological Laboratory-nak.

Sophie von La Roche német író (1731–1807)

december 25, 2017 - 22:08

A fiatal lányt apja tanította, többek között csillagászatra, matematikára, filozófiára és történelemre is. A Geschichte des Fräuleins von Sternheim című könyve 1771-ben jelent meg, és hazáján kívül komoly nemzetközi sikert is aratott. A Sturm und Drang hívei lelkesedtek érte, "azt a valamit érezték meg benne, amit igazában majd csak a „Werther" (1774) fogalmazott meg." (lásd Némedi Lajosné, Könyv és Könyvtár 1976). Néhány évvel később Pomona für Teutschlands Töchter címmel sikeres folyóiratot indított el.