Ella Negruzzi román feminista (1876–1948)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ella Negruzzi román feminista (1876–1948)

augusztus 29, 2017 - 20:54
Az első román ügyvédnő.

Az író és politikus Leon Negruzzi lánya, apja korai halála után őt és testvérét tudós nagybátyjuk nevelte. 1914-ben diplomázott a jogi egyetemen, de nőket nem nem vették fel az ügyvédi kamarába. Közel hat évig tartott, amíg kiharcolta, hogy kamarai tag legyen és elkezdhetett praktizálni. Alapító tagja volt az első román nőjogi szervezetnek, az Emanciparea femeii-nek. Harcolt a nők választójogáért, fontosnak tartotta a nők értelmiségi pályára lépését, a háztartásszervezés, a gyereknevelés új irányainak megismertetését. A női választójogának kivívása után belépett a Partidul Național Țărănesc-be (Nemzeti parasztpárt), 1929-ben képviselővé választották. 1936-ban alapítója volt a Frontul feminin-nek (Nőfront). Gyakran publikált cikkeket a nők társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális helyzetének javítására.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emilia Broomé svéd politikus, feminista (1866–1925)

május 21, 2015 - 22:40

Az első nő, aki bekerült a svéd törvényhozó testületbe. Az uppsalai egyetemen végzett 1884-ben, Stockholmban Anna Whitlock iskolájában tanított.

Alapító tagja és 1902-1906 között elnöke volt a Stockholmsföreningen för kvinnans politiska rösträtt-nak (Stockholmi szüfrazsett egyesület).

A Centralförbundet för Socialt Arbete  (szociális jóléti szervezet) igazgatótanácsának tagja volt 1904-1925 között.

Maria Cutarida-Crătunescu román orvos, feminista (1857–1919)

március 18, 2016 - 00:32

1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett. 1884-ben megkapta doktori diplomáját, hazatért, magánpraxist nyitott és sikertelenül megpályázott egy nőgyógyászi állást a Brâncovenesc kórházban. 1886-tól az Elena Doamna női menhely egészségügyi vezetője volt, 1891-ben kinevezték a bukaresti Filantropia kórház nőgyógyász főorvosának. Orvosi munkája mellett szociális és nőjogi területen végzett komoly munkát.

Anna Lindhagen svéd politikus, feminista (1870–1941)

április 02, 2017 - 12:37

Okleveles ápolónőként a stockholmi szegénygondozó központban gyerekekkel foglakozott 1902-1925 közörr. 1911-1923 között  a szociáldemokrata párt képviselője volt Stockholm városi tanácsában. 1902-ben egyik alapító tagja volt a svéd szüfrazsett egyesület, a Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt-nak.  Szerkesztője volt a Morgonbris-nek, a szociáldemokrata nőszövetség lapjának. Tevékenyen részt vett az Föreningen koloniträdgardar i Stockholm alapításában, amely az első közösségi kerteket  létrehozó egyesület volt. 1941-ben Vad ti tänkte címmel publikálta önéletrajzát.