Előterjesztés az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Előterjesztés az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről

február 14, 2017 - 00:00

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről szóló előterjesztést, nem egészen két héttel azután, hogy a Nőkért Egyesület tüntetést tartott a Parlament előtt, az Országgyűlés igazságügyi bizottságában pedig ellenzéki képviselők próbálták elérni, hogy a parlament sürgesse a kormányt ennek érdekében. 

A határozati javaslat elemzése és kritikája olvasható.

Az elemzés összefoglalója: 

"Az Isztambuli Egyezmény által előírt bonyolult, sokrétű intézmény- és intézkedés-rendszerből ez az előterjesztés – a mögé állított pályázati és kiemelt projektekkel együtt – csak egy viszonylag szűk szeletet: a krízistelefonszolgálatot, a krízis-otthonok rendszerét és a gyermekvédelemben és szociális ellátásban dolgozók képzésére, valamint köztudatformálásra, kampányokra terjed ki. Természetesen ez is sokkal több lesz, mint amennyi ma van, s mi minden fejlesztést csak üdvözölhetünk. Nem is lenne baj, hogyha nem az egész Egyezmény egy csapásra való megvalósításával próbálkozna a kormány (nem is nagyon sikerülhetne), de hiányzik egy átlátható és betartható ütemterv, amelyben közép- és hosszabb távra előre le van fektetve, hogy az Egyezmény mely részei mikor, hogyan és miből fognak megvalósulni.

Amellett az előterjesztésben foglaltak sajnos nagyrészt nem felelnek meg a szakszerűség követelményeinek: a megvalósítás hátterét biztosítani hivatott fejlesztési projektek részben nem az Egyezmény céljait szolgálják, részben nem is kellően megalapozottak.

Nem újdonság, hogy az Európai Unió által az ország felzárkóztatására szánt horribilis összegek nem egyszer a köz helyett inkább bizonytalan kilétű cégek javát szolgálják. Ezúttal sincs semmi okunk a meglepődésre, amiért az Isztambuli Egyezmény megvalósítása örvén, illetve a helyett is, holmi bűvészkalapból előhúzott, soha nem látott-nem hallott, semmilyen múlttal és szakértelemmel nem rendelkező haveri cégecske ölébe hull újabb 8-9 milliárd, és az égvilágon semmi biztosítékunk nincs arra, hogy a projektidőszak végére valóban a nők elleni erőszakkal szemben képzetten és felszerelten fellépni képes és kész, folyamatos továbbképzéssel, szupervízióval támogatott, jól fizetett szakemberek sokasága munkálkodik majd a kitűnően ellátott intézményekben, jól megszervezett szakmaközi együttműködés keretében.

A kormány, mint láttuk – költségvetésből –, évi 90 millió forinttal kíván hozzájárulni az Egyezmény megvalósításához. A többi kiadást az Európai Unió által juttatott fejlesztési forrásokból tervezi biztosítani. És ha uniós támogatásból a Központi Régióra már nem lehet költeni, akkor a Központi Régióban nem lesz Isztambuli Egyezmény. Minek is törnénk magunkat: az Egyezményt kihirdető jogszabály előterjesztésében feketén-fehéren le van írva, hogy a kormány szerint ennek az egyezménynek az égvilágon semmiféle társadalmi hatása nem lesz. Se az egészségre, se a foglalkoztatásra, se az ország versenyképességére, se a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására. (Kész szerencse, hogy a vitorlássportra gyakorolt hatásra nem kérdezett rá a Hatásvizsgálati Lap.)

Kár, hogy az előterjesztő mindössze ennyit értett meg ebből az egészből… lehet, hogy elsőként mégis inkább Magyarország kormányát, valamint az országgyűlést kéne átképeznünk, érzékenyítenünk, alaposan kitanítanunk a nők elleni és a családon belüli erőszak jelentőségéről, társadalom-meghatározó szerepéről, mert így – ilyen tudatlanokra, felkészületlenekre – igazán ordas hiba volt rájuk bízni az országot."

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"A kormány azt állítja: a politika, a kampány férfisport. Igaz ez? Nem igaz!" - Lovas Nagy Anna és Antoni Rita beszéde az október 23-i Milla tüntetésen

október 24, 2012 - 10:13
Három nő a Millán: Antoni Rita, Lovas Nagy Anna, S. Kállai Szilvia

Nőtársaim és férfitársaim! Társaim a bajban!

Kormányváltó megmozduláson vagyunk. Mi itt mindannyian, és akik nem tudtak eljönni, de egyetértenek velünk, mi mind tudjuk: ezt a szégyenkormányt le kell váltani!

Eljött az idő, hogy a magyar nők és férfiak együtt vezessék vissza az országot Európába. Váltsuk le a régi rendszerben gondolkodókat, a hitetlen opportunistákat, a pozíciójukat pénzre váltókat, a nőket szülőcsatornának tekintő cinikus bandát!

Utcai támadások nők ellen - mi a megoldás?

szeptember 18, 2010 - 19:01
Take Back the Night! felvonulás a 80-as években. Forrás: Durham University Archives.

Amikor az első eset után próbáltam lebeszélni az éjjeli hazamenetelről, megmakacsolta magát, és azt mondta, nehogymár csak mert ő nő, ne legyen joga éjjel bulizni, és az utcán közlekedni. "Vagy talán este 7 és reggel 6 között kijárási tilalom van a nőknek?" - tette hozzá ironikusan. Nem ő találta ezt ki: amikor feljelentette az utcai rablót, a rendőrök elsősorban arra voltak nagyon kíváncsiak, hogy ő a támadás előtt hol volt, kikkel, hány óráig, pontosan mit és mennyit ivott (ez aztán mit számít???