Aki segített nyúlajak és farkastorok esetén: Ladányi Józsa orvos (1898–1985) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Aki segített nyúlajak és farkastorok esetén: Ladányi Józsa orvos (1898–1985) 

május 01, 2017 - 14:15
Komoly eredményeket ért el a nyúlszáj, farkastorok, archasadékok korrekciós operációjában.

Debrecenben született, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarán végzett 1922-ben, sebész szakorvosi vizsgáját 1926-ban tette le. A debreceni Sebészeti klinikán kezdett dolgozni, 1935-ben osztályvezető adjunktusnak nevezték ki. 1940-ben zsidó származása miatt elbocsátották, később a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945-től visszakapta állását a klinikán, 1950-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá, 1951-ben a Sebészeti Klinika igazgatójává nevezték ki. A golyvával kapcsolatos kutatásai nemzetközi elismerést arattak. Komoly eredményeket ért el a nyúlszáj, farkastorok, archasadékok korrekciós operációjában, valamint a kéz ujjainak helyreállító műtéteiben. A Magyar Sebész Társaság örökös tagja volt, több rangos nemzetközi sebésztársaságban is tevékenykedett. 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Rebecca Boone, pszichológus, az online közösség egyik úttörője (1938–1997)

augusztus 23, 2011 - 17:54
Rebecca Boone

Rebecca Boone, vagy ahogy a hálón ismerték, Beck Alabamában született a harmincas években. A déli hagyományoknak megfelelően udvarias és vendégszerető volt, könnyedén, zavartalanul mozgott olyan emberek és szokások között is, amelyek különböztek az ő gyökereitől. Legközelebbi munkatársai így jellemezték: fesztelen, becsületes, szenvedélyes, odaadó, hűséges és izgága. 

Anna Tomaszewicz-Dobrska, az első lengyel orvosnő (1854–1918)

május 25, 2015 - 21:53

Az első nő, aki orvosi gyakorlatot folytatott Lengyelországban. Zürichben járt egyetemre, tanulóévei alatt Edward Hitzig professzor asszisztense volt. 1877-ben diplomázott, rövid ideig Berlinben és Bécsben dolgozott.

 

Hazájában szeretett volna dolgozni, de mert nő volt, nem kapott engedélyt az államvizsga letételére, így nem tudott belépni  az orvoskamarába, ami a praktizálás alapfeltétele volt.

Elkeseredésében Szentpétervárra költözött, ahol letehette az államvizsgát, ami feljogosította orvosi működésre Oroszországban és Lengyelországban.

 

Hattie Alexander amerikai mikrobiológus, gyermekgyógyász (1901–1968)

május 25, 2015 - 21:49

A Johns Hopkins School of Medicine-en diplomázott, gyakorlóévét a baltimori Harriet Lane gyermekgyógyászatán töltötte. Itt találkozott azzal a betegséggel, amely egész további tudományos munkáját meghatározta: az influenzás agyhártyagyulladással, amely gyermekeknél 100%-os halálozással járt. A New York-i Babies Hospital mikrobiológiai laboratóriuma vezetése alatt szakmai etalonná vált. Első komoly tudományos sikere 1939-ben volt, amikor az általa kikísérletezett gyógyszerrel influenzás agyhártyagyulladásos csecsemők teljes gyógyulásáról tudott beszámolni.