A positanói boszorkány: Vali Myers festőművész, táncos, állatvédő

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A positanói boszorkány: Vali Myers festőművész, táncos, állatvédő

augusztus 01, 2016 - 13:00

Vali Myers

Sydneyben született, anyja hegedűművész volt. Tehetsége korán megmutatkozott, szívesen rajzolgatott. Különc, visszahúzódó gyermek volt, és gyűlölt iskolába járni. 14 évesen elköltözött otthonról, és gyári munkával próbálta finanszírozni táncóráit. 17 évesen a Sydneyi Modern Balett Társulat tagja lett. Extrém sminkben járta a konzervatív város utcáit, és a hagyományos női nemiszerep-elvárásokat fojtogatónak érezte.

19 évesen a háború által feldúlt Párizsba ment, ahol három évig hajléktalanként tengődött a társadalom számkivetettjeivel. Végül kiutasították, ekkor tovább folytatta a vándorlást. Később társa akadt Rudi Rappold osztrák építész személyében, akivel összeházasodtak és visszaköltöztek Párizsba. Festeni kezdett, és miután műveit felfedezte egy kritikus, George Plimpton, elismertté vált. Azonban elhatalmasodó ópiumfüggőséggel küzdött, így a dekadens művészvilágot elhagyva férjével az olaszországi Positanóba vonult vissza, ahol elhagyott állatok megmentésébe kezdett, végül egy rezervátumot hozott létre. 1965-ben Diane Rochlin és Sheldon Rochlin „Vali: The Witch of Positano" címmel fimlet készített róla.

Miután műveit a 60-as évek pszichedelikus művészgenerációja is felfedezte, 1970-ben New Yorkba ment, ahol néhány alkotását eladta. Extravagáns megjelenésével, lángoló vörös hajával, sminkjével, melyet később az arcára tetováltatott, mindenütt feltűnést keltett. Megismerkedett Tenessee Williamsszel, aki egy karakterét róla mintázta, Patti Smithszel, aki megkérte, hogy készítsen neki egy tetoválást, és szal, aki elkészítette a portréját. Andy Warhol segítette, majd Salvador Dali Hollandiában rendezett műveiből kiállítást, Plimpton pedig albumot adott ki belőlük. 1989-ben Ruth Cullen ausztrál rendező „A kötéltáncos" címmel filmet készített róla.

Amikor 43 év után visszatért Ausztráliába, megdöbbent, hogy milyen sokan ismerik és szeretik a munkáit. Utolsó éveit így Positano, New York és Melbourne között osztotta meg. 2003-ban halt meg rákban. Halála előtt azt nyilatkozta, nem bánja, hogy el kell mennie, mert úgy érzi, mindent beleadott, teljes életet élt.

 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Annie Dorrington ausztrál festő (1866–1926)

március 15, 2018 - 23:01

Annie Whistler Angliában született, 1890-ben apja halála után anyjával és testvéreivel kivándoroltak Ausztráliába. 1892-ben házasságot kötött Charles Dorringtonnal és Perthbe költöztek. Annie festeni kezdett, vízfestményein a helyi flóra vadvirágait örökítette meg. 1900-ban a párizsi Világkiállítás ausztrál pavilonjában voltak láthatók képei. 1901-ben a Western Australian Museum and Art Gallery megvásárolta és kiállította 54 művét. Az elkövetkező években több nemzetközi kiállításon – Glasgow, London, St Louis – mutatkozott be.

Barbara Longhi olasz festő (1552–1638)

szeptember 20, 2017 - 00:33

Ravennában született, apja Luca Longhi festő volt, fiatalon az ő műveit másolva tanult. Később együtt dolgozott vele oltárképek festésénél és önálló feladatokat is kapott. Korának népszerű portréfestője volt, de ezek közül csak egy, "A kamalduli remete arcképe" maradt fenn. A többi elveszett vagy lappang, aminek oka lehet az, hogy nem mindig szignálta képeit. Ismert munkái főleg vallásos tárgyúak, gyakori témája volt Madonna a gyermekkel és a szentek élete.  Alexandriai Szent Katalinról készített képe a szakértők szerint egyben önarckép is.  

Egyenlő bért a konzervatóriumban! - Jeanne-Louise Farrenc francia zeneszerző

május 30, 2016 - 20:39

Művészcsaládban született 1804-ben, Moschelesnél és Hummelnél tanult a párizsi konzervatóriumban, férje Aristide Farrenc, a híres fuvolás volt. Jeanne-Louise később a konzervatórium tanára lett, az egyetlen nő, aki ezt l9. században el tudta érni. Hamarosan egész Európában híressé vált, szimfóniáit Brüsszelben, Párizsban, Koppenhágában és Genfben adták elő, elismerő kritikákat kapott Schumanntól és Berlioztól. A Nonetto premierje 1850-ben hatalmas siker volt, ezen felbátorodva Jeanne-Louise a konzervatórium vezetőitől a férfiakéval megegyező fizetést kért. Kérését azonnal teljesítették.