Már írtunk róla: igen, vannak emberek, akik elvből nem akarnak gyereket. Nagyon kevesen. Nem ők a hibásak, amiért kevés gyerek születik, és nem is a csúnya, gonosz, törtető szinglik, az állítólagos önző nőstényördögök. Mint már próbáltunk rávilágítani: SOKKAL többen vannak azok a párok, akik SZERETNÉNEK gyermeket, ill. több gyermeket, de anyagi körülményeik ezt nem teszik lehetővé. Tisztelt Politikusaink az ő helyzetükön igyekezzenek javítani, és szíveskedjenek leszállni az előbb említett kisebbségekről - melegen ajánlom nekik is elolvasásra szerzőnk - aki egyébként biológus - brilliáns cikkét, melynek minden egyes szava megfontolandó! - a szerk.

Rég óta tudnunk kellene már, hogy a jószándékú ideológiák fapados követésének eredménye a rossz gyakorlat. Persze nem tanulunk, a Pokolba vezető útra újabb és újabb csillogó köveket helyezünk.

Egy igen alattomos, csillogó ideológiákkal bevont kő, a fogantatástól számító magzatvédelem. Az európai jog igyekszik védeni azokat, akik ezt nem tehetik meg magukért az adott körülmények között: így született meg a gyermekvédelem, állatvédelem, menekültek, kisebbségek védelme stb. Így született meg a magzatvédelem is, de magzatvédelem és fogantatástól számító magzatvédelem között óriási különbség van, ugyanis az utóbbinál egy másik fél jogai is sérülhetnek, aki nem feltétlenül szolgált rá.

Demográfiai hajsza

Alexandra Jachanova Dolezelova, az Európai Női Lobbi alelnöke a magyar alkotmány magzatvédelmi passzusára reagálva figyelmzetet: “A jó családpolitika nem a demográfiai fellendülést hajszolja.”(hvg) Skandinávia pozitív demográfiája csak következménye a jó családpolitikának, ugyanis kimutathatóan több gyermek születik azokban az országokban, ahol a bérezésben és a foglalkoztatottságban nincs különbség a nemek között.

Nemzetközi tapasztalatok szerint a fejlett országok közül ott magas a születések száma, ahol a nők nagy arányban dolgoznak, biztosítottak a családbarát munkahelyek és a társadalom tiszteli a nemek egyenlőségét, hangsúlyozza Frey Mária, a Foglalkoztatási Hivatal főtanácsadója.

Miért is kell Magyarországnak ennyi gyermek?

A demográfiai fellendülést hajszoló politika visszatetsző lehet egy olyan világban, amelyet egyébként is a túlnépesedés és az ebből fakadó éhezés és természetpusztítás súlyt. Ugyanakkor, ha csupán a Magyarországnak nevezett mikrokörnyezetünk problémáit tartjuk szem előtt, és miért ne tennénk így, hiszen itt élünk, így a mi világunkat ez jelenti, akkor érthető, hogy legalább egy nagyságrenddel több fiatal adófizetőre van szükség ahhoz, hogy az aktív társadalom ne roppanjon össze a nyugdíjasok orvosi ellátása, a kisebbség etetése és a politikusok luxusvillái alatt.

Tehát a fő probléma a kormány és az ország számára nem az abortusz, hanem a kevés adófizető fiatal, csakhogy a probléma orvoslására a legegyszerűbb és leggusztustalanabb eszközhöz nyúltak az ország magasbeszédű vezetői: az anyai ösztönökkel megáldott nők bűntudatkeltésével!

Mert bármilyen más kiindulási okot találva a fiatalok kis számára saját felelősségükkel és felelőtlenségükkel kellene szembesüljenek a T. Politikusok. Tele lehet szülni az árvaházakat és az örökbefogadni vágyó szülők otthonát, de mi akadályozza meg a munkaképes, adófizetői korba lépett, esetleg még magas szintű oktatást is kapott, dolgozni, adót fizetni és vegetálás helyett élni vágyó fiatalok elmenekülését az országból? Mivel lehet rávenni az évek óta güriző, albérletet, vagy még rosszabb: törlesztőt fizető, vegetáló fiatal házaspárokat arra, hogy hagyják abba a szigorú fogamzásgátlást és vállaljanak gyerekeket? Hát nem a bruttó 156 ezer forintban maximalizált veszélyeztetett terhesség alatt adható összeggel...

(Intermezzo: Miért is fizet akkor a bérrel arányos járulékot a munkáltató és miért adózik az alkalmazott a bérével százalékos arányban? Ugyanakkor, ha netán merészel veszélyeztetett terhes lenni az alkalmazott, teljesen mindegy mekkora bérért dolgozott addig... Ez aztán a gyermekvállalást ösztönző jogszabály! Tegyük függővé a nőt a leendő apától, aki ha lelép, vagy alkoholista, vagy egyszerűen csak átlag bérrel rendelkező kenyérért küszködő adófizető, aki nem tudja eltartani a veszélyeztetett terhes feleségét, akkor a leendő anya tengődjön csak egyik napról a másikra, a lényeg, hogy szüljön egészséges fiút a nemzetnek, miközben teszkós virslit eszik krumplis tésztával. Így lesz a magzatvédelem álszent ideológia, egy ócska plakát, amelyről éppen csak a nőt felejtették le, ahol az egész nőből csak egy méh látszik, megtestesítve az álszent demagógok ideális világát, ahol a nő egy személyiség és döntési jog nélküli inkubátor, akinek elég a minimális létszükségleteit kielégíteni ahhoz, hogy teleszülje adófizetőkkel az országot.)

De tegyük fel, hogy a T. Politikusok annyira szentimentalisták, empatikusak és humanisták, hogy valóban a születendő gyermek életéért aggódnak. Annyira szeretik az összes kis sejtcsomót, hogy a női testet inkubátornak sugalló plakátokkal is képesek terjeszteni az igét (hozzáteszem, az említett plakáton, melyet az EU már betiltott, egy három hónaposnál jóval idősebb embrió látható, akinek mindene megvan és a jelenlegi törvények szerint is tilos már ennyi idősen az abortusz, ami érthető). Ha minden egyes életért így aggódnak, akkor ez miért nem látszik az élet többi területén? A putriban rohangáló mezítlábas gyerekekhez miért nem mennek ki személyesen segíteni, vagy a kukában turkáló idős bácsihoz, vagy a másfél szobás panelban lakó öt tagú családhoz, vagy a 24 órázó, albérlettartozásokkal teli, gázszámlától rettegő fiatal rezidens orvoshoz?

És amennyiben az örökbeadást az abortusz alternatívájaként hirdetik, szemmel láthatóan minden háttérismeret nélkül, kérem járuljanak a csóró pórnép elé jó példával és politikus-családonként fogadjanak örökbe legalább egy gyermeket, nem nézve azt, hogy csecsemő korú, szőke, kékszemű, cukiság legyen...

Alapvetően nem az abortusz-elleneséggel van itt kérem szépen a baj, hanem a józan ész és ezáltal az egyensúly hiányával.

Ember vagy nem ember?

Minden abortusszal kapcsolatos vita során a szembenálló felek előbb-utóbb beleütköznek a legfontosabb elvi kérdésbe: embernek tekinthető-e már a kezdetektől a megtermékenyített petesejt? A katolikus egyház mindenki által ismert álláspontját, - amely még az óvszer használatát is tiltja, ami különösen fincsi az afrikai, AIDS súlytotta területeken végzett missziókban - most mellőzzük, hiszen itt elsősorban az a kérdés, hogy megilletik-e az emberi jogok a magzatot már a kezdetektől. /Megj.: Vannak józan ésszel megáldott, szakadár hívei e vallásnak: nemrég facebookon belebotlottam egy Catholics for Choice! nevű szervezet profiljába! - a szerk./

Tudományosan még mindig nem eldöntött és végképp nem bizonyított, hogy mikortól tekinthető a magzat tudattal, személyiséggel rendelkező emberi lénynek és ilyenformán mikortól tekinthető gyilkosságnak a magzat elhajtása. A magzatot viselő nőt, azonban mindenképpen megilletik az emberi és egyéb jogok, így, amíg nem öngyilkosságról van szó, teste sorsát illetően egyedül neki van döntési joga.

Alternatíva: Tekintsük a magzatot kezdettől embernek és fogadjuk el az alkotmány fogantatástól számító magzatvédelmi passzusát. Ebben az esetben a mesterséges megtermékenyítés során “keletkezett” zigóták (megtermékenyített petesejtek), amelyek nem kerülnek beültetésre, mind meggyilkolt embereknek tekinthetők. Tehát: a mesterséges megtermékenyítés eljárása elveszíti legalitását, így még annyi gyermek sem születhet, mint eddig, ugyanakkor ezek a szülőségre vágyó emberek örögbefogadásra kényszerülnek, mivel azonban az abortusz is illegális ebben a verzióban, máris egyensúly van. Egy álszent, fekete-fehér világban, vagy egy sci-fiben talán...

Úgy gondolom, a létjogosultsággal rendelkező kérdés nem az, hogy embernek tekinthető-e egy 16 sejtes szedercsíra vagy sem. A kérdés az, hogy lehet-e több joga egy olyan entitásnak, amelyről tudományosan és elviekben sem eldöntött, hogy van-e tudata, személyisége, mint egy egyértelműen tudattal rendelkező embernek, azaz a felnőtt nőnek?

Nem arról van szó, hogy egy születendő magzatnak ne legyenek jogai, hiszen egy újabb emberi élet lehetőségét rejti minden egyes kis zigóta. Csakhogy nem mindegy, hogy milyen lesz ez az élet... Másrészt a nő nem inkubátor, hanem elsősorban ember, akinek döntési joga és szabad akarata van, még akkor is, ha ez sokaknak rendkívül kínos.

Az abortusz nem foghúzás

A közhiedelemmel ellentétben nem a karrierista önző szinglik és nem a felelőtlen tinilányok a leggyakrabban előforduló vendégek a női klinikák magzatelhajtó beavatkozásain, hanem a házas, olyakor többgyermekes nők. Ezesetben tehát van mellettük egy férfi is, akiről nem sok szó esik a bűntudatkeltő monológokban és józan ésszel elég világosan látszik, hogy nem arról van szó, hogy nem akarják, hanem éppenséggel nem tudják megtartani a következő gyermeket, esetleg csak a már meglévők kárára, akiknek egy újabb testvérrel mindenből még kevesebb jutna.

Egy másik közhiedelemmel ellentéteben, az abortusz nem egy foghúzás, amelyre kissé izgulva, de végülis nyugodt szívvel megy el az ember. Az abortusz a nő testét és pszichéjét súlyosan megviselő orvosi beavatkozás, amelyet sokszor még évek múlva is nehéz kiheverni. Ez pedig, továbbra is a józan ész sugallta gondolatmenetnél maradva, azt jelenti hogy az a nő, aki feszengve toporog az abortuszt végző orvos rendelője előtt, súlyos kényszerhelyzetben van és legtöbbször egyedül visel minden ezzel járó lelki terhet. A legszomorúbb, amikor olyan nő áll ott, akit gyakorlatilag belehajszolt a párja, vagy családja, és nem lehet más választása, mert családbarát munkahelyek híján, ki van szolgáltatva ennek a nyomást gyakorló bandának. Természetesen ilyenkor sem esik szó a férfiról, aki így vagy úgy, de részt vesz ebben a döntésben.

(Intermezzo: Egy kedves barátnőm és párja, miután már több éve együtt éltek és a férfi viszonylag jól keresett, elhatározták, hogy egy éven belül gyermeket vállalnak. Bár a szándék közös volt, amikor a lány boldogan közölte, hogy terhes, párja visszahőkölve nyüszítette, hogy nem számított rá ilyen hamar, erre még nincs felkészülve, inkább menjen abortuszra. Csak így, lazán, félvállról... Ilyen, amikor valakinek fogalma sincs, miről beszél. Miért is lenne, hiszen az egész álszent társadalom, tesz róla, hogy csak a kényszerhelyzetbe került nő és az orvos tudja, milyen beavatkozást is takar egy abortusz, azt a látszatot keltve így, hogy ez egy egyszerű és kézenfekvő döntés, egy rutin, így mentve fel a döntés többi szereplőjét, hiszen nem olyan nagy dolog ez, magára lehet hagyni vele a nőt. És éppen ezért ezért veszélyes, be kell tiltani, mert a nők úgy járnak abortuszra, mint a fodrászhoz. A lényeg, hogy a lány vett egy mély és bátor levegőt és otthagyta önző párját az anyaságot választva, annak ellenére, hogy néhány napja felmondtak neki a munkahelyén, még mielőtt közölhette volna, hogy terhes. Legalábbis a hivatalos verzió szerint... Se fizetés, se támasz. Mi lesz vele most? Miből neveli fel gyermekét legalább bölcsődés koráig? Az abortuszra kényszerülő nőt elítélné, de a minden nehézség ellenére gyermeket vállaló nőért nem tesz semmit a T. Állam és Társadalom.)

Valódi magzatvédelem

Számomra a magzatvédelem ott kezdődik, hogy a dolgozó emberek munkáját annyira megbecsülik, hogy férfi és nő csupán érzelmileg függ egymástól, anyagilag semmiképpen.

A magzatvédelem ott kezdődik, hogy a nőt nem rúgják ki koholt indokokkal a munkahelyéről, ha kiderül, hogy terhes és nem kényszerítik hazugságra az állásinterjún feltett indiszkrét, gyermekvállalási szándékát firtató kérdésekkel.

A magzatvédelem ott kezdődik, hogy a dolgozó fiatal párok gyermekvállalása nem azon múlik, hogy a szülők tudnak-e házat tenni a fenekük alá.

A magzatvédelem ott kezdődik, hogy a fiatal párok fizetésének kétharmada nem az albérlet plusz rezsire fordítódik.

A magzatvédelem ott kezdődik, hogy a fiatal pároknak nem kell hónapokig kutakodni mire olyan albérletet találnak, ahová a kegyes főbérlő kisgyermeket is beenged.

A magzatvédelem ott kezdődik, hogy a kismama megengedheti magának a kötelezőn felüli szűréseket és az egészséges életmódot még akkor is, ha magára marad.

És ott kezdődik, hogy a kórházban történő szülés körülményei nem egy gyári gépszalaghoz hasonlatosak, és nem válik egy megalázó procedúrává, és nem kell több százezret perkálni az emberi bánásmódért vagy az emberhez méltó szobáért.

És a magzatvédelem ott folytatódik, hogy a szülő le tud ülni a gyermekével házifeladatot írni és beszélgetni, ahelyett, hogy másodállásban gürizne, amíg gyermeke magányos, dühös kamasszá nem serdül.

És ott folytatódik, hogy egy olyan világban, ahol mindez megvalósul, ciki abortuszra menni és tényleg csak az igazán szorító kényszer vihet rá valakit (pl. nemi erőszak).

Természetesen ez mindenképpen egy keskenyebb, kevésbé kikövezett út az ideális világ felé, szélesebb és könnyebben járható út a tiltás, csakhogy az tudtommal a pokolba vezet...

Nem tudom, hogy a T. Politikusok nem értik - akkor viszont rossz szakmát választottak - , vagy nem akarják érteni, hogy nem azért nem születik annyi gyermek, mert nem akarunk gyermekeket, hanem mert nem engedhetjük meg magunknak, ugyanis ebben az országban már az is luxusnak számít, ha tisztességes körülmények között, megfelelő figyelem-ráfordítással szeretné az ember felnevelni és egyáltalán bevállalni gyermekét, még akkor is ha -valljuk be, a mai világban nagy eséllyel - egyedülálló szülő marad.

Vagy ne neveljenek minket az európai civilizáció résznek, bizonyos körülményekhez szokott fogyasztóknak és akkor talán mi is felelőtlenül teleszüljük az országot pucér fenekű, csóró, beteges gyerekekkel és megleszünk nyolcan is egy hulló vakolatú, ablak nélküli szobában, és megélünk a szemétben való turkálásból és a nemzetközi segélyszervezetek jóindulatából. Hiszen végülis működik ez is néhány kontinensen...

Csak hát, ki fog akkor adót fizetni?