Bella Abzug ügyvéd, politikus, feminista (1920–1998)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Bella Abzug ügyvéd, politikus, feminista (1920–1998)

május 04, 2017 - 17:05

Jogi diplomájának megszerzése után szakszervezeti és polgári jogi ügyekkel foglalkozott. A vietnami háború idején kezdeményezésére jött létre a Women Strike for Peace Movement női békemozgalom. 1971 és 1977 között a Demokrata Párt tagjaként beválasztották kongresszusba, ahol kiállt a vietnami háború befejezéséért. Komoly kampányt folytatott a melegek, leszbikusok polgári jogaiért, a nők esélyegyenlőségéért. A Women's Environment and Development Organization (WEDO) nemzetközi szervezet egyik alapítója és vezetője, a National Advisory Committee for Women társelnöke. Bárhol jelent meg, lenyűgöző egyéniségével, jellegzetes kalapjaival, középpontba került. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

május 23, 2016 - 23:17
Shidzue Katō Margaret Sangerrel 1955-ben

Szamuráj gyökerű előkelő családba született, alapos nevelést kapott, a nyugati kulturával is megismertették. Első férjével néhány évig az Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett és barátságot kötött Margaret Sangerrel. Hazatérte után klinikát nyitott, ahol a családtervezés fontosságát és a születésszabályozás lehetőségeit tanította.  Ez éles ellentétben állt a kormánypolitikával, ezért 1937-ben letartóztatták, klinikáját bezárták. 1946-ban lett parlamenti képviselő, ebben az évben szavazhattak a japán nők először.

Költekező mágnásfeleségből és zsarnok anyából interszekcionális feminista: Alva E. Belmont (1853–1933)

november 08, 2016 - 22:44

Az alabamai Mobile-ban született egy módos kereskedő gyermekeként. A feminizmussal csak középkorú nőként került kapcsolatba (akkor viszont korát megelőző haladó szellemben értelmezte!), előtte leginkább extravagáns költekezési és építkezési szokásairól volt híres. Első férje a dúsgazdag mágnáscsaládból származó William Kissam Vanderbilt volt, akivel élénk társasági életet éltek. Az elit nagy megbotránkozására (és ügyvédje minden lebeszélési kísérlete ellenére) azonban a háromgyermekes Alva, felrúgva az íratlan szabályokat, hűtlenség miatt elvált férjétől.