A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

szeptember 23, 2009 - 22:19

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére, vasárnapra, Budapesten. A demonstráció célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak köztünk van, és az elkövetők elleni fellépés közös felelősségünk.

Terveink szerint egy budapesti utcában találkozunk, és megpróbáljuk azt az üzenetet minél többféle módon átadni, hogy ha valaki bántalmazást tapasztal a szomszédban, hívja ki a rendőrséget. Erről szóló szórólapokat fogunk a postaládákba dobálni, bömbivel fogjuk kihangosítani a mondanivalónkat, miközben (remélhetőleg) újságírók hada fogja megörökíteni mindezt. Ezenkívül lesz egy rendőr, aki megerősíti, hogy ez a rendőrség hatás-, és feladatköre, és elmondja, hogy hogyan kell eljárnia ilyenkor a kiszáló rendőröknek.
 

 

Mindehhez szükségünk van önkéntesekre, akik szórólapoznak, illetve, akik pusztán jelen vannak, és ezzel nemcsak támogatnak minket, hanem a sajtóban megjelenő hírekben is azt mutatják, hogy sokan állnak ki a bántalmazottak mellett. Az egész demonstráció nem fog tovább tartani fél óránál. A fő célunk az, hogy a sajtón keresztül minél több helyre eljusson a mondanivalónk.

Amennyiben úgy érzitek, hogy támogatni tudjátok ezt az üzenetet, kérlek titeket, hogy vegyétek fel velem a kapcsolatot a jövő hét közepéig! Szeretném a demonstráció hetére tudni, hogy hány önkéntesre számíthatunk!

Köszönettel:
Benkő Fruzsina
Patent Egyesület
06-70-570-4950
benko pont fruzsina kukac gmail pont com
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Langer Ármin (Szim Salom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 17, 2012 - 14:57
A Szim Salom Hitközség tagjai a Nők Lázadása tüntetésen (Fotó: Mindenki Joga Radio Show)
Sziasztok lázadótársak!

Langer Ármin vagyok, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vezetőségi tagja – férfi, és feminista. Balomon Dóra, közösségünk egyik pillére, aki rávette zsinagógánkat, hogy nevünkkel támogassuk a mai megmozdulást. Hogy mégis miért én beszélek? Dóra egy olyan cégnél dolgozik, ahol főnökei nem tanácsolták neki a mai rendezvényen való fölszólalást. Nyugi, nem fogok olyat mondani, amivel ő ne értene egyet.

Aláírásgyűjtés: emlékeztető

július 23, 2010 - 15:35

Kirakom külön posztba is, hogy ne sikkadjon el a hozzászólások között.

 

Ne feledjeték, hogy közeledik a leadási határidő, 2010. augusztus 3. (Az index.hu cikkében augusztus 5-e áll, de a hivatalos honlapon 3-a áll.). Arról a kampányról van szó, melyet Halász Pálma kezdeményezett, azért, hogy önálló törvényi tényállás legyen a családon belüli erőszak ellen.