Sylvia Plath: Apu

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Sylvia Plath: Apu

május 13, 2012 - 20:46

Kinőttelek, kinőttelek:

Fekete cipő, visellek
Harminc éve, mint egy láb,
Féregfehéren, s lélegzeni,
Tüszkölni alig merek.

 

Apu, meg kellett hogy öljelek.
De még előtte meghaltál -

Márvány-súly, csupa-isten zsák,
Szörnyszobor, egy-szürke bütyköd
Böhöm friscói fóka,

 

Atlanti habba lóg fejed,
Hol kékre babzöld víz pezseg
A szép Nauset előtt.
Imádkoztam, hogy visszatérj.
Ach, du Dreck.

 

Németül, lengyel városban,
Melyen átment a háború
Hengere, hengere, hengere.
De a városnév megszokott,
Lengyel barátom szerint

 

Van belőle vagy két tucat.
Hát nem tudom, hol vertél gyökeret,
Hol verted a marsot,
Beszélni se mertem veled.
Megakasztottad a nyelvemet.

 

Szögesdrót-hurokba akadt.
Ich, ich, ich, ich.
Alig jött egy szavam is.
Te voltál nekem a németek.
S az obszcén nyelvezet:

 

Mozdony-löket,
Mint egy zsidót, zötyöget.
Jön Dachau, Auschwitz, Belsen.
Már zsidósan beszélek.
Akár zsidó lehetek.

 

A tiroli hó, a bécsi sör
Igazsága nem tündököl.
Cigány-ősnőm, rossz ómenek
S a pakli tarokk, a pakli tarokk:
Egy picit zsidó lehetek.

 

Téged mindig rettegtelek,
Luftwafféd, tudós blöffjeidet.
S az a takaros, nyírt bajusz,
Azok az árja-kék szemek.
Ó, Panzereknél panzerebb -

 

Nem Isten, csak egy horogkereszt,
Sötétjén ég nem nyikkan át.
Minden nő fasisztát imád,
Pofába-csizmát, szörnyetegek
Szörny-szívét, mint a tied.

 

Állsz az asztalnál, apu,
A képen, ahogy megőriztelek,
Állad, nem lábad volt hasított,
De éppúgy ördög vagy, mint a sötét
Ember, aki ketté-

 

Harapta piros kis szivemet.
Tízéves koromban temettek.
Húsz, hogy meghalni próbáltam,
Hogy ott legyek újra veled, veled.
Gondoltam, csontok is megteszik.

 

De kicibáltak a zsákból,
S jól-rosszul összecsirizeltek.
Aztán már tudtam, mit tegyek.
Megcsináltam modelledet,
Meinkampf-képű feketeruhást:

 

Kefélteti a vasszüzeket.
S azt mondtam: velem is lehet.
Apu. S most végeztem veled.
Kitéptem a fekete telefont,
Hang férge azon föl nem tekereg.

 

Kettőt öltem volna veled -
A vámpírt, aki a véremet
Szívta nevedben egy éven át,
Hét éven át, most tudod legalább.
Apu, most megnézheted.

 

Zsíros, fekete szivedben: cövek.
És sose szerettek a környékbeliek.
Táncolva tiporták a tetemedet.
Mindig tudták, hogy te vagy az.
Apu, te rohadt, végeztem veled.

 

Tandori Dezső fordítása

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Női karakterek és science-fiction 1.

január 04, 2010 - 20:17
Misato Katsuragi

Ha az ember találkozik egy jó történettel, általában szeret azonosulni a főhőssel vagy egy-egy karakterével. A legtöbb science-fiction könyvvel, filmmel az a problémám, hogy a férfi olvasóknak-nézőknek kedveznek: a nőnemű szereplők vagy érdektelenek, a háttérben húzódnak meg, vagy pedig a megszokott, sztereotip képet közvetítik, és hát az ember lánya, ha helyén van az értékrendje, nem igazán képes azonosulni egy hős megmentőre váró, sipítozó hisztérikával, aki a legjobb esetben is csupán csinos kiegészítő a hős férfi mellett.

Élet és irodalom Iránban

október 08, 2009 - 08:59
Azár Náfiszi: A Lolitát olvastuk Teheránban

Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.