Jane Haining skót misszionárius (1897–1944)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Jane Haining skót misszionárius (1897–1944)

június 06, 2017 - 18:17
A pesti rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti részét róla nevezték el.

1932-ben sikerrel pályázott a budapesti skót misszió lányiskolájának a vezetésére, ahol 6-16 év közötti, árva, félárva, keresztény és zsidó gyerekeket neveltek. A háború kitörésekor éppen szabadságát töltötte Skóciában, a veszélyek ellenére visszatért Budapestre. 1940-ben a misszionáriusokat visszarendelték Skóciába, de ő maradt. „Ha ezeknek a gyerekeknek szükségük volt rám a derűs napokon, akkor még inkább szükségük van rám a sötétség napjaiban.” – mondta. 1944-ben a Gestapo több tanítványával együtt elhurcolta, zsidókkal való érintkezés, zsidóbújtatás, angol hadifoglyok látogatása, a BBC hallgatása voltak a vádak ellene. Auschwitzba deportálták, ahol valószínűleg gázkamrában gyilkolták meg. 1997-ben a Jad Vasemtől a megkapta a Világ igaza elismerést, szülőfalujában emlékkövet, Glasgowban egy templomban emlékablakot kapott. A pesti rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti részét róla nevezték el. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Berty Albrecht francia ellenálló, feminista (1893–1943)

február 15, 2017 - 00:00

Marseille-ben született, ápolónőnek tanult, az első világháború alatt hadikórházakban dolgozott. 1919-ben házasságott kötött egy holland bankárral, akivel Londonban éltek. 1931-ben Párizsba ment, ahol bekapcsolódott a Ligue des droits de l'homme szervezet munkájába. Le Problème Sexuel  címmel feminista újságot alapított, amely kiállt a fogamzásgátlás és a terhességmegszakítás engedélyezéséért. A háború kitörésekor csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, melynek egyik meghatározó alakja lett. 1942-ben letartóztatták, de sikerült megszöknie.

Duczynska Ilona újságíró, mérnök, nyelvész (1897–1978)

március 31, 2017 - 20:50

Bécsben született, apai ágon lengyel származású. Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte, ott ismerkedett meg a szocialista eszmékkel. Hazatérése után 1918-ban az antimilitarista Galilei Kör tagjai elleni perben börtönbüntetésre ítélték, az őszirózsás forradalom idején szabadult. Tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol a Der linke Sozialdemokrat című lap szerkesztője lett. 1936-ban Angliába költözött, ahol részt vett az Angliai Magyar Tanács munkájában.