Maria de Lurdes Mutola mozambiki atléta (sz. 1972)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria de Lurdes Mutola mozambiki atléta (sz. 1972)

október 16, 2017 - 15:00

Szülővárosáról kapta becenevét, a „Maputoi express”-t. Gyerekkorában fiúcsapatokban  futballozott, 14 évesen kezdett atletizálni, a következő  évben már második volt az Afrikai játékokon.  Ő az egyik a világ négy sportolója közül, aki hat olimipián vett részt. A 800 méteres síkfutás specialistája volt, ebben a számban minden idők egyik legjobbjának tekintik. Kilencszer volt világbajnok, négy egymást követő évben nyerte meg az IAAF világkupát, kétszer nyert a Nemzetközösségi játékokon. 1966-ban bronzérmes, 2000-ben Sydneyben aranyérmes volt az olimpián. 2003-ban, mivel az év valamennyi jelentős versenyén veretlen volt,  elnyerte az IAAF egymillió dolláros díját. Alapítványt hozott létre mozambiki fiatalok sportolásának és egészségük megőrzésének segítésére. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A neves kutyaszánhajtó-verseny első női győztese: Libby Riddles 

március 31, 2017 - 13:48

Az Iditarod Trail Sled Dog Race első női nyertese 1985-ben. (Az Alaszkában évente megrendezett kutyaszán verseny Anchorage és Nome között  9 – 15 napig tart, gyakori hó- és szélviharok, kemény fagyok közepette.) Libby 1956-ban született, 17 éves korában költözött Alaszkába, ahol egy szánhajtó verseny láttán úgy döntött, ott a helye. Első versenye a Clines Mini Mart Sprint volt, amit rögtön meg is nyert. Kutyatenyészetet nyitott, onnan válogatta és nevelte ki saját versenyzőit. 

Öt olimpián vett részt: Rejtő Ildikó vívó (sz. 1937)

május 02, 2017 - 22:18
Rejtő Ildikó (Fotó: Kovács Gyula, MTI)

Első bajnoki aranyérmét 1955-ben nyerte az ifi országos bajnokságon. A rendkívül technikás és nyugalmáról híres vívónő öt olimpián vett részt: 1960 Róma: ezüstérmes a csapattal; 1964 Tokió: egyéni és csapatarany; 1968 Mexikóváros: csapatezüst és egyéni bronzérem; 1972 München: ezüstérmes a csapattal; 1976 Montreal: csapatbronz. Világbajnokságokon öt arany-, hét ezüst- és három bronzérmet nyert. Több mint két évtizedig volt válogatott kerettag, tizenhétszeres magyar bajnok. 1964-ben az év sportolónőjévé választották, s többször (1968-71) volt sportága legjobbja.

Debi Thomas amerikai műkorcsolyázó, orvos (sz. 1967)

március 18, 2017 - 23:04

Kaliforniában nőtt fel, a Los Angeles Figure Skating Club-ban indult sportolói karrierje 1983-ban. 1986-ban megnyerte a US bajnokságot, ő volt az első afroamerikai műkorcsolyázó, aki ezt elérte. Ugyanabban az évben a világbajnokságon is aranyérmes lett. 1987-ben sérüléssel küszködve mindkét versenyen ezüstérmes volt. 1988-ban ismét US bajnok, Calgaryban az olimpián pedig bronzérmes volt, a szezon végén visszavonult a versenyzéstől. Ő volt az első afroamerikai sportoló, aki téli olimpián érmet nyert, 2000-ben beválasztották a U.S. Figure Skating Hall of Fame tagjai közé.