Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

január 30, 2017 - 15:53
Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott e a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta az egyezményt, de a ratifikáció (törvénybe iktatás) azóta sem történt meg. Az Egyezményben foglaltak betartása emberéletekben számolható. A ratifikáció halogatásának egyik oka anyagi - luxusberuházásokra van forrás, áldozatvédelemre nincs -; másik oka ideológiai: az Egyezmény a nők elleni erőszakot nemi alapú erőszakként tárgyalja, ami a jelenlegi politikai klímához nem illeszkedik. (Ahogy a "családon belüli erőszak" kifejezés is szentségtörésnek számít, így nem kerülhetett be a vonatkozó több sebből vérző törvény szövegébe.) Ne hagyjuk, hogy ezen (és az Egyezmény szövegében szerepelő "gender" szón) múljon heti egy nő és havi egy gyerek élete! 

Szerdán lesz lehetősége az Igazságügyi bizottságnak igent mondani arra a javaslatra, amely ratifikálná, vagyis érdemben működtetni kezdené az Isztambuli Egyezményt hazánkban. 

Segítsünk jelenlétünkkel a döntéshozóknak, követeljük együtt az Egyezmény azonnali ratifikációját és betartását! Követeljük, hogy a magyar politikai elit kötelezze el magát az áldozatok hatékony védelme és az érdemi prevenció, beavatkozás, áldozatellátás és a bűnismétlés hatékony megakadályozása mellett! 

Csatlakozó szervezetek (újabb csatlakozók esetén frissítjük)
- Angyalhír
- Patent Egyesület
- Újrakezdés csoport 
- NANE Egyesület
- Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, az Európai Női Lobbi tagja

___

Az esemény szervezés alatt áll, a változtatás jogát fenntartjuk.

 

Facebook esemény: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az ünnepelt bántalmazó művész, avagy hol van Ana Mendieta?

június 20, 2016 - 00:00
Fotó: Charlotte Bell

Az amerikai nőmozgalomban méltán kedvelt, kubai származású Ana Mendieta több mint kétszáz szobrot alkotott természetes anyagok felhasználásával. művészete női test és természet, kultúra és erőszak viszonyát boncolgatta. 1981-ben ismerkedett meg Carl Andréval, akivel négy évvel később házasságot kötött. A férjet nyomasztotta felesége növekvő népszerűsége, riválist látott benne, és több versében – a Mendieta halála előtti hetekben is!