Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Shidzue Katō japán politikus, feminista (1897–2001)

május 23, 2016 - 23:17
Az első nők egyike, akit beválasztottak a japán parlamentbe.

Shidzue Katō Margaret Sangerrel 1955-ben

Szamuráj gyökerű előkelő családba született, alapos nevelést kapott, a nyugati kulturával is megismertették. Első férjével néhány évig az Egyesült Államokban élt, ahol megismerkedett és barátságot kötött Margaret Sangerrel. Hazatérte után klinikát nyitott, ahol a családtervezés fontosságát és a születésszabályozás lehetőségeit tanította.  Ez éles ellentétben állt a kormánypolitikával, ezért 1937-ben letartóztatták, klinikáját bezárták. 1946-ban lett parlamenti képviselő, ebben az évben szavazhattak a japán nők először. 1948-ban alapító tagja volt a családtervezéssel foglalkozó japán egyesületnek, amely az International Planned Parenthood Federation tagszervezete. 1974-ig volt képviselő, de 104 éves korában bekövetkezett haláláig tevékenykedett a nők érdekében. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Meta von Salis svájci történész, feminista (1855–1929)

március 01, 2017 - 19:54

Az első svájci nő, aki doktorátust szerzett. Németországban és Svájcban végezte iskoláit, 1871-től nevelőnőként dolgozott több gazdag családnál Németországban, Angliában és Írországban. 1883-ban felvételt nyert a zürichi egyetemre, ahol filozófiát és történelmet tanult. Doktori értekezését 1887-ben védte meg. Az egyetem után szabadúszó újságíróként dolgozott és aktiv szerepet vállalt a szüfrazsett mozgalomban. Cikkeket írt, előadásokat és beszédeket tartott a női egyenjogúságért.

Katharine Houghton Hepburn amerikai feminista (1878–1951)

december 31, 2016 - 20:46

Jómódú, felvilágosult család lánya, a Bryn Mawr College-ban történelmet és politikatudományt hallgatott, a Radcliffe College-ban kémiából és fizikából MA fokozatot szerzett. Házasságot kötött Thomas Hepburn doktorral, hat gyerekük született (a legidősebb lány, Katharine színész lett). 1913-ban megalapította a Hartford Equal Franchise League-t,  később a Connecticut Woman Suffrage Association elnökévé választották. Elnökségi tagja volt az American Birth Control League-nak, a harmincas években rendszeresen tartott előadásokat a születésszabályozásról. 

Vilhelmine Ullmann norvég pedagógus, író, feminista (1816–1915)

március 16, 2017 - 14:38

Christianiaban született értelmiségi családba, az anyja által vezetett leányiskolában tanult, végzés után nevelőnőként dolgozott. 1839-ben férjhez ment Jørgen Ullmannhoz, hat gyereket szült, majd 1854-ben különváltak. Vaterland Børneasyl néven nevelőintézetet alapított, irodalmi karrierje is akkor indult. A Nordisk illustreret Børneblad című lapban rendszeresen publikált elbeszéléseket, meséket, verseket, fordításokat, kritikákat, állandó munkatársa volt a a Nylænde című feminista újságnak. Egyik alapító tagja volt a Norsk Kvinnesaksforening elnevezésű nőjogi szervezetnek.