Ez az írás nem a meggyőzésről szól. Trendekről, vagy az általános gyermekvállalási kedv csökkenéséről sem szeretnék beszélni, mert bár sokan vallják magukénak azt a gondolatot, miszerint ebbe a rideg és kiszámíthatatlan világba nem jó gyereket szülni, a tudatos gyermektelenség nem pusztán ebből eredeztethető, és nem is az utóbbi évek gazdasági-társadalmi problémái hívták életre. Sőt, a róla való diskurzus is jó pár évtizedes, és irodalmi példákat is említhetnék már a 20. század elejéről.
A Szent Imre kórház szülészetén az alternatív módszerek és a bensőséges légkör megvalósításán kb. 15 éve dolgozó főorvos magát félig orvosnak, félig bábának vallja, és mindkét szakma előnyeit egyesíti magában. Második gyermekem kizárólag bábai segítséggel, szintén a Szent Imrében látta meg a napvilágot, hiszen dr. Bálint Balázs tudja, hogy az orvos nyugodtan háttérben maradhat, ha minden úgy megy, ahogy a természet elrendelte.
1553 magyar állampolgár tiltakozó levele országgyűlési képviselőkhöz az abortusz szigorítása ellen
1973. augusztus
Tisztelt Országgyűlési Képviselő!