Grace Ogot
Ugandában és Angliában tanult ápolónőnek, dolgozott szülésznőként, tudósító volt a BBC-nél, majd hazáját képviselte az ENSZ-ben és az UNESCO-nál, tagja a kenyai írószövetségnek. 1962-től publikált
Ugandában és Angliában tanult ápolónőnek, dolgozott szülésznőként, tudósító volt a BBC-nél, majd hazáját képviselte az ENSZ-ben és az UNESCO-nál, tagja a kenyai írószövetségnek. 1962-től publikált
Egyetemi tanár, akadémikus, a kombinatorika, számelmélet és a matematikai analízis területén ért el kimagasló eredményeket. 1952-ben diplomázott az ELTE matematika-fizika szakán, az egyetem analízis tanszékén
Az irodalomtudományok kandidátusa, a Rózsa Ferenc- és a Színikritikusok díjának birtokosa. Így ír magáról: „… munkám során, hivatalból, szellemóriásokkal, művészekkel beszélgethettem, remekműveket – és persze
New York-i születésű, a Hofstra egyetemen filozófiát és irodalmat tanult. 1951-ben diplomázott, doktori disszertációját a Harvardon védte meg 1972-ben. A modern feminista irodalom egyik
Az újságíró, akinek egyetlen híresség sem mondott nemet. A XX. század hatvanas éveinek a közepétől a kilencvenes évek közepéig a legkíméletlenebb politikai újságírónak számított. Interjúalanyai
Máriakálnok-Arakon született, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1954-ben diplomázott és a Magyar Rádió zenei osztályán kezdett dolgozni. Még abban az évben hozták létre
Rendkívül népszerű sportoló volt, Canada’s Sweetheart-nak becézték. 10 éves korában lett kanadai bajnok először, ezzel máig a legfiatalabb aranyérmes. Női egyéniben négyszer nyert Kanada bajnokságot,
Londonban nőtt fel, balett-táncos szeretett volna lenni, de a Royal Ballet School eltanácsolta, amikor túl magasra nőtt. A Queens Ice Rink-ben tanult korcsolyázni, 16 éves
A Women of Achievement and Herstory és a Women’s Internet Information Network létrehozója Clevelandben született. Szeretett sportolni, jól bowlingozott, első cikkei a helyi bowling lapban
Első bajnoki aranyérmét 1940-ben nyerte a 100 méteres hátúszásban. 1948-ban a londoni olimpián negyedik volt a rövidebb hátúszószámban és ötödik a 4×100 m-es gyorsváltóban. A