Július

Teréza Nováková

A cseh realizmus jelentős képviselője Prágában született. Történelmet, irodalmat tanult, anyanyelve mellett jól tudott németül és angolul, érdekelte a néprajz és a népművészet. Fontosnak tartotta,

Ragna Nielsen

Értelmiségi családba született, anyja Vilhelmine Ullmann, az első feministák egyike volt. A tanárképző elvégzése után több helyen is tanított, majd 1885-ben Kristianiaban Fru Nielsens Latin- og

Marie Heim-Vögtlin

Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével

Isabelle Gatti de Gamond

Anyja Zoé de Gamond belga feminista, apja Giovanni Gatti olasz zeneművész volt. Párizsban született, ötéves korában költözött a család Brüsszelbe. Alapos nevelésben részesült, így anyja

Lucy Hobbs

  A fiatal Lucy orvos szeretett volna lenni, de abban az időben nők nem lehettek orvostanhallgatók, ezért addig keresgélt, amíg Ohio-ban talált egy fogorvost, aki

Olympe Audouard

Marseille-ben született, 1850-ben házasodott össze egy ügyvéddel. A házasság férj gyakori hűtlensége miatt tönkrement, de a korabeli törvények miatt csak 30 évvel később tudtak elválni.

Vilborg Dagbjartsdóttir

Félreeső kis faluból, tradicionális hagyományokat ápoló családból jött. 18 éves korában Reykjavikban elvégezte a tanárképzőt és néhány évet tanított. 1960-ban jelent meg első verseskötete. A

Alva E. Belmont

Az alabamai Mobile-ban született egy módos kereskedő gyermekeként. A feminizmussal csak középkorú nőként került kapcsolatba (akkor viszont korát megelőző haladó szellemben értelmezte!), előtte leginkább extravagáns

Charlotte Despard

1844. június 15-én született. Fiatalkorában a viktoriánus úrilányok életét élte, később férjével beutazta Indiát és Ázsiát, ebben az időben írta romantikus regényeit. Férje 1890-ben hajóbalesetben meghalt,

Florence Jaffray Harriman

Apja hajómágnás, férje bankár. Kivételezett helyzetét és kapcsolatait szociális problémák megoldására igyekszik felhasználni, a gyermekmunka felszámolását, a munkásnők helyzetének javítását, a nő szavazati jogát szorgalmazza.