Rosa Smith Eigenmann
A Point Loma Seminary elvégzése után 1878-ban ő volt az első nő, akit a San Diego Society of Natural History rendes tagjává fogadtak. A helyi állatvilágot, főleg a halakat
A Point Loma Seminary elvégzése után 1878-ban ő volt az első nő, akit a San Diego Society of Natural History rendes tagjává fogadtak. A helyi állatvilágot, főleg a halakat
Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel. Bristolban született, a család később
A Mount Holyoke College-ban végzett, doktori értekezését 1931-ben a Radcliffe-ban védte meg. A Dunlop Observatory munkatársa volt, és a torontoi egyetemen csillagászatot tanított. Az első
Az első magyar női mérnökök közé tartott, a budapesti Műszaki Egyetemen 1931-ben kapta meg építészmérnöki diplomáját. A Magyar Építő Részvénytársaságnál kezdett dolgozni kivitelező mérnökként. Egyik
A University of Western Ontario tanára és kutatója volt több, mint ötven éven át. Kutatásairól írt publikációit gyakran sajátkezű rajzaival illusztrálta. 1961-ben egyik alapítója, és
1856 . december 10-én született értelmiségi családban. A Gymnastik- och idrottshögskolan (egészség- és testnevelés) főiskola elvégzése után 1875-től gyógytornászként dolgozott. 1879-ben az uppsalai orvosegyetem hallgatója
1888. január 24-én született orvoscsaládban. Az első diplomás erdélyi orvosnők egyike. A kolozsvári egyetemen szerzett orvosi diplomát. Tanársegédként dolgozott a kolozsvári szemészeti klinikán, majd 1920-tól
Az első dán diplomás nő, az első dán orvosnő Svendborgban nevelkedett. Koppenhágában a Froknerne Villemoes-Qvistgaards Institut-ban tanítói képesítést szerzett, de orvos szeretett volna lenni. C.E.
Dán bevándorlócsaládban 1865. november 16-án. 1885-ben vették fel Sydneyben az egyetem orvoskarára, bár a dékán, A. Stuart professzor és több tanár ellenezte a női hallgatók
1899-ben végzett, sebészetből második, belgyógyászatból harmadik volt évfolyamán. Rezidens éveit a Royal Melbourne Hospital-ban és a Royal Children’s Hospital-ban töltötte. 1903-ban visszatért az egyetemre, ahol