Brunszvik Teréz vívódásait, gondolatainak szinte minden rezdülését, életének apró mozzanatait naplója rögzítette. „Csapdákban vergődött” – írja róla találóan a szerző –, amelyekbe anyjának ellentmondást nem tűrő természete, társadalmi körülményei, túlzott érzékenysége és „aggályos tépelődése szorította”. Örökké elégedetlen volt önmagával, s az elérhetetlen tökéletességre vágyott. Kortársai viszont elismerően írtak róla, a zenetörténetben sokan benne vélték megtalálni Beethoven halhatatlan kedvesét. Annyi bizonyos, hogy a nagy zeneszerző titkos fiókjában haláláig őrizte Teréz arcképét. Európai körutazása során Teréz húgával együtt felkereste Svájcban Pestalozzit. A találkozás fordulópontot jelentett életében. Ráébredt hivatására, s elhatározta, hogy ezután a gyermeknevelés ügyének szenteli magát. Az 1820-as évek közepén megindult reformmozgalmak légkörében társadalmi támogatást is nyerve sikerült megnyitnia a Mikó utcában az első „angyalkertet”.
