2014

Nőképek kisebbségben

A kötet tanulmányai a 2013 november 22-23-án megrendezett azonos című konferencia egyes előadásainak írottváltozatai. A konferencia fő szervezője a szlovákiai magyar civil szervezeteket összefogó Szlovákiai Magyarok Kerekasz-talának a nők és a gyerekek esélyegyenlőségével foglalkozó munkacsoportja, amely 2013 márciusában alakult, valamint aPhoenix Polgári Társulás és a Nemkutatási Központ (Comenius Egyetem) volt.A szlovákiai magyar nők, a nemzeti kisebbséghez tartozó nők mindezidáig semmilyen kutatás témáját nem képez-ték, és helyzetük, esetleges problémáik sem a közbeszédben, sem a szlovákiai magyar médiában nem jelentek meg. Afeminizmusról, a nők és férfiak esélyegyenlőségéről, a gyermekek jogairól szóló társadalmi vita mind a szlovák, mind amagyarországi médiában több évre, évtizedre visszamenőleg kezdődött, és beszédtémává vált. A kisebbségi médiában ésközösségben ez a diskurzus nem folyt le. Éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy ez megkezdődjön. Az itt következő tanulmányok a feminizmus kialakulását, formáit, mai helyzetét, és a nők helyzetének változásait isfeldolgozzák különféle korszakokban és helyzetekben. A jogi, történelmi, irodalmi, szociológiai, etnológiai, nyelvészetiés egyéb kutatások eredményei többféle szempontot vonultatnak fel az egyes témakörökön belül. A feminizmus filozófiájának egyik legfontosabb szempontja pedig éppen ez: a társadalmi nemi szerepek sokfélesége, a szerepvállalás és élet-módválasztás lehetősége. A kötet írásai különféle tematikájúak, szakterületük is sokféle. A hivatkozási formák sem teljesen egységesek, az idé-zést, a felhasznált irodalom formáját csak olyan mértékben egységesítettük, hogy az ne zavarja a megértést, és a kötet össz-hangját. Reméljük, hogy e kötet tanulmányai hozzájárulnak ahhoz, hogy új szempontokat láttassunk meg az olvasókkal.

A nők képviselete a politikai döntéshozatalban

A nők részvétele a politikai döntés-hozatalban évtizedek óta sok vitát kiváltó téma. Dolgoza-tomban rövid áttekintést igyekszem nyújtani az európai országokban és a Magyarországon és Szlovákiában kialakulthelyzetr ől, és a nők politikai részvételének lehetőségeiről és feltételeiről.

Interetnikai párbeszédek — női kezdeményezések, nőmozgalmak nemzetközi kontextusban

A kisebbségi lét több mozzanata összeköthető a női léttársadalmi kérdéseivel. A hátrányos helyzet megváltoztatá-sára tett erőfeszítések fontos része a pozitív identitás kialakítása. A nőszervezetek a huszadik század kezdetétől ötvözték e két szempontot tevékenységeik során. Nemzetközi szervezeteik tevékenysége az I. világ-háború idején és az azt követő időszakban elsősorban a konfliktusok békés rendezésének lehetőségeit kereste. A nőszervezetek felléptek az interetnikai kapcsolatok javításaérdekében a századelőn és napjainkban is teszik ezt.

Hol tartunk ma az emberi jogok érvényesítésében Szlovákiában?

Csehszlovákia 1991-ben fogadta elaz Emberi Jogok Alkotmánylevelét, amely később beépültaz újonnan alakult Szlovák Köztársaság alkotmányába.1993-ban, Szlovákia függetlenné válásának évében tartot-ták Bécsben ‒ Pozsonytól 60 kilométerre ‒  az Emberi Jo-gok Világkonferenciáját. Az alkotmánylevélben foglaltakaz emberi jogokat érintő minimális konszenzust jelentettékSzlovákiában az elmúlt húsz év alatt. Ugyanez vonatkozika világkonferencia záródokumentumaira, globális mércévelmérve. Ma ez a minimális konszenzus felbomlani látszik.Vagy eddig is csak délibáb volt a konszenzus megléte? Ademokrácia, a jogállam és az emberi jogok egymást felté-telezik és erősítik. Ez az összefüggés Szlovákiában csakfoszlányokban van meg. A kisebbségi jogok nagyon sokesetben csak papíron léteznek, a hatalom birtokosai és azérintett csoportok képviselői gyakran homlokegyenest el-lentétes módon értelmezik ezeket a jogokat. Ugyanakkor azegyes kisebbségi, hátrányos helyzetű csoportok, közösségekis önmagukba fordulnak, és nehezen képesek összefogni,egymással szolidaritást vállalni, vagy közösen fellépni. Mitlehet és kell tenni ebben a helyzetben?

Lányok és fiúk az iskolában. A lányok és a fiúk iskolai teljesítménye és a genderpedagógia lehetőségei

Az előadás első részének tárgya agenderpedagógia, a genderérzékeny oktatás egyes fogalma-inak és céljainak meghatározása, a nemek közötti egyenlőtlenségek megjelenési formái, kialakulásuk lehetséges okaia tanítás folyamatában. A második rész afiúk és lányokországos és nemzetközi tudásszintmérésekben elért teljesít-ményével foglalkozik, valamint a nemek között mutatkozó attitűdbéli különbségek vizsgálatával, illetve a két területközti összefüggésekkel.

A szlovákiai magyar nők helyzete a munkapiacon

Jelen tanulmány a nők munkaerő piacifeltételeivel foglalkozik Szlovákia magyarlakta régióiban.Középpontjában a nemek közötti különbség áll, különöstekintettel a bérezési különbségekre, továbbá elemzi a nők foglalkoztatottságának vertikális és horizontális szegregáci-óját, valamint a szegénység feminizálódását.

A népesedéspolitikák rejtett üzenete Szlovákiában és Magyarországon

A népességfogyás Magyarországon ésSzlovákiában a jóléti berendezkedés alapjait fenyegeti. A csökkenő lakosság az aktív munkavállalók és az adóbevéte-lek zsugorodását, így a pénz körforgásának hatékonyságát isveszélyezteti. Ezt súlyosbítja a kitolódó átlagos életkor, ami-nek értelmében növekszik az idősödő lakosság aránya. Nemkétséges tehát, hogy rövid- és hosszú távon is alapvető korrekciókra szorul a jóléti rendszer. A mindenkori kormányoka probléma enyhítése érdekében alapvetően a népességszámnövelését tartják elsőrendű céljuknak, azonban egyáltalánnem mindegy, milyen módszereket alkalmaznak. Mivel emberi életekről, és a nők testéről is szó van, érdemes körbejár-ni, hogy a politikai intézkedések hogyan próbálnak beavat-kozni ebbe a személyes térbe. Éppen ezért tanulmányombanarra vállalkozom, hogy feltárjam és összehasonlítsam a kétország népesedéspolitikájának jogi iratokban és népesedés- politikai intézkedéseiben megjelenő tartalmi elemeit. Emel-lett kiemelt hangsúly kerül az anyagok gender szempontú ol-vasatára, továbbá az interszekcionalitás jegyében az elemzéskitér a politikák etnikumokhoz való viszonyára, és megjele-nik a vagyoni helyzet szerinti megkülönböztetés is.

A vidéki nő részvétele a döntéshozatali folyamatokban

2008 júniusában kerültek elfogadásraaz Európa Tanács azon következtetései, melyek célja, hogysegítsenek felszámolni a nemek szerinti hátrányos megkülönböztetésből adódó előítéleteket a társadalomban, és ösztönözzék a nők részvételét a politikai döntéshozatalban. A jelentés szerint növelni kell a nők részvételét a döntéshozó pozíciókban, és különböző eszközökkel támogatni kell arészvételüket a választási folyamatokban; célzott kommu-nikációval kell segíteni a férfiak és nők közötti problémákmegértésének segítését és a közösségi vélemények befolyá-solását a társadalom minden szintjén.
A 2009-ben megjelentetett hatodik Bizottsági jelentésismerteti a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség területénaddig elért legfontosabb eredményeket. Leszögezi, hogy a jelenlegi demográfiai és gazdasági kihívások mellett elen-gedhetetlenül fontos a nők részvételének emelése a foglal-koztatás és a társadalmi kohézió területén.

Az utolsó úr. Szenes Piroska elfeledett regénye

Szenes Piroska Az utolsó úr című regé-nyében a szereplők szexuális identitása a társadalmi szerepvonatkozásában alakul, és a társadalmi kapcsolatok függvé-nyében helyettesítődik be a fokalizációnak megfelelő módon. A szöveg abban érdekelt, hogy fenntartsa a szereplőknemi jegyeinek ambivalenciájából fakadó feszültséget anarratív eljárásokon keresztül, részint magában a fabulában,a fabulát megszakító leírásokban, s az elbeszélés váltakozónéző pontjain keresztül. Ez a fajta összetett elbeszélésmód,ahogy a nőiség kérdésének problematizálása is, ismeretlen akorabeli szlovákiai magyar regényekben.