1989

A teljes jogú nő, avagy a természetes viselkedés kézikönyve

Amerikából ​került át Angliába, majd a kontinenst is meghódította az asszertív készségfejlesztő technikának nevezett önismereti módszer, amelynek egyik nagy sikerű kézikönyve Anne Dickson gyakorló pszichológus, aki foglalkozásai során győződött meg arról, hogy az ott tanultak milyen kedvező fordulatot eredményeztek sokak életében.
A társadalom legkülönbözőbb rétegei képviselték magukat ezeken a csoportfoglalkozásokon: gazdagok és szegények, férjezett nők és egyedülállók, köztük háztartásbeliek, anyák, tisztviselők, művészek, menedzserek, diákok és apácák. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai arra megtanították a nőket, hogy nem kell többé a háttérben maradniuk, arra azonban egyenlőre nem, hogyan gondolkozzanak a saját fejükkel, hogyan álljanak ki magukért úgy, hogy közben megőrizzék hagyományos női jó tulajdonságaikat. Az asszertív készségfejlesztő foglalkozások olyan módszereket adnak kezünkbe, amelyek segítségével boldogulni tudunk a legnehezebb egyéni, társadalmi, vagy szakmai helyzetekben is.

Asszonyok férfisorban

A hévízgyörki matriarchátus nem hasonlítható a városi nőuralomhoz, mert ebben a faluban – az elődeiktől örökölt erkölcs nevében – legalábbis eszmeileg tagadják a nők elsőbbségét. A férj az úr, és ez így van rendjén – állítják egybehangzóan a nők és férfiak. De mit ér ez a hangos közmegegyezés, ha még a szóbeszédek is cáfolják?

Éva lányai. Az európai nő története.

Kaari ​Utrio finn történész-író „történelemkönyvét” sok nyelvre lefordították már. Mind hazájában, mind a világ különböző országaiban kisebb-nagyobb felzúdulást keltett azzal a szemérmetlen állításával, miszerint a történelmet eddig férfiak írták férfiakról és férfiak számára, következésképpen hamisan vagy legalábbis egyoldalúan. S hogy a világ rendje helyreálljon, megírta ő, a nő, a nők történelmét a nőknek. Pontosabban az európai nő, gyermek és család történetét, nem titkolva azon meggyőződését, hogy műve a teremtés koronáinak is okulására szolgálhat. „Úgy vélem, hogy alkalmazkodni képes testvéreim jól boldogultak az életben, amennyire csak a külső körülmények lehetővé tették… Nehéz helyzetbe azok kerültek, akik nem tudtak alkalmazkodni, akik valami másra szomjaztak: tudásra, függetlenségre, saját akaratra, azok, akik a dolgokat másként látták, mint a többiek. Az ilyen ember sorsa mindig a szenvedés, akár férfi, akár nő az illető. Szenvedésük árán Európa lassanként humánusabb és jobb világgá változott. A modern európai nő a gondolat és a tett olyan szabadságát élvezheti, amelyről ősanyái vagy testvérei a földgolyó más részén még csak álmodni sem mertek. Ezért mondok köszönetet valamennyi múltbeli testvéremnek, különösképpen azoknak, akik nem alkalmazkodtak. ”
Kaari Utrio műve vélhetően nálunk is felkelti az olvasók figyelmét.

A nemi öröm

A nemi kapcsolatok s a belőlük támadó bonyodalmak sok ember életében meghatározóak. Mégis csupán néhány évtizede foglalkozik a tudomány az efféle bonyodalmak megoldásának módjaival, és eltartott mostanáig, amíg az ajánlott módszerek hatékonysága beigazolódott. A szexuális problémák megoldása Ez a könyv az ember nemi életének gazdag változatosságával foglalkozik, azonban elsősorban a kérdésekre és az azokra adott lehetséges válaszokra fordítja a legfőbb figyelmet. Az emberek legtöbbjének nincsenek valójában jól körülhatárolható szexuális problémái, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene gyötrelmes bajokkal megküzdeniük. Ilyen például – s ez szinte mindig a partner szexuális örömét is csökkenti –, ha valaki képtelen elengedni magát, nem szívesen bocsátkozik az elő- és utójáték társának kellemes formáiba, csökken vagy eltűnik nemi vágya, vagy egyszerűen a párkapcslat fenntartásának problémája. Érdemes az ilyen kérdéseket a pároknak egymás közt megbeszélniük, s e könyv szerkezete is ezt a célt szolgálja. Alkalmat nyújt ugyanis arra, hogy a kérdéseket mindkét nem oldaláról szemügyre vegyük – valójában két könyv egy kötetben. Azonos terjedelmű két része – az egyik a férfiaknak, a másik a nőknek szól – jól használható módon világítja meg a nemi életről alkotott felfogás különbözőségeit és hasonlóságait. A könyv egymás kiegészítő részei azonban nem csupán az egybevetés érdekességét szolgálják, hanem segítenek megtenni az első lépést a nemi öröm akadályainak elhárításához. Út a szexuális felszabadultsághoz A könyv módszeres felépítését követni mindenképpen tanácsos. A férfiakról szóló rész rendszere megegyezik a nőkről szólóéval. Első fejezete, a Nemi alkatok olyan jellemrajzhoz juttatja, amely pillanatnyi nemi egyensúlyát és készségeit egyaránt tükrözi. A kérdéssorok alatti osztályzatokból megtudja, a könyv melyik fejezetét ajánlatos tovább tanulmányoznia vagy melyik kérdésgombolyító fonalát vegye fel. A kérdésgombolyítók nemi problémáinak okaira vezetik rá, és vagy nyomban tanáccsal szolgálnak, vagy a harmadik, hogyan javíthat nemi életén című fejezethez utasítják, amely „segíts magadon” programokat tartalmaz.