Nők

Patkós Irma

Patkós Irma

Az Országos Színészegyesület iskolájában végzett, Békéscsabán, Pécsett játszott, majd hosszú ideig a Szegedi Nemzeti színház vezető színésze volt. 1945 után szerepelt a Fővárosi Operettszínházban, a

Challotte Whitton

Challotte Whitton

Az 1920-as években szociális munkásként dolgozott, komoly erőfeszítéseket tett a fiatalkorú bevándorlók és az elhanyagolt gyerekek helyzetének javításáért. Kezdeményezője volt a Canadian Council on Child Welfare létrehozásának.

Alice Throckmorton McLean

Alice Throckmorton McLean

A szervezet a második világháború alatt elsősegély tanfolyamokat szervezett, gyerekekre felügyelt, rehabilitációs és szállítási munkákat vállalt, élelmet és ruhát adott a katonák rászoruló hozzátartozóinak.

Mary Wright Plummer

Mary Wright Plummer

Az ő nevéhez fűződik az első művészeti információs részleg, valamint az első, gyerekek részére berendezett könyvtár, megfelelő méretű bútorokkal és könnyen elérhető polcokkal.

Atuki Turner

 „A nők minden napot tegyenek nőnappá azzal, hogy harcolnak a jogaikért és harcolnak az erőszak ellen. Tudniuk kell, jogukban áll megtiltani, hogy a lányukat kivegyék

Elena Välbe

Az északi sí a télisportok közé tartozó összefoglaló sportkategória, a sífutást, a síugrást és az északi összetett sportágakat tartalmazza.  Elena Välbe a téli olimpián 1992-ben (Albertville) négy bronz- és egy

Azza Soliman

Azza Soliman prominens egyiptomi ügyvéd és nőjogi aktivista, a nők számára jogi segélyt nyújtó és a nemek egyenlőségéért küzdő Center for Women’s Legal Assistance (CEWLA)

Kőbán Rita

1974-ben nyerte első bajnoki aranyérmét a serdülő országos bajnokságon, párosban 500 méteren. Első világbajnoki aranyérmét a montreali világbajnokságon négyesben 500 méteren szerezte. A négyes hajóval

Joanne Katherine Rowling

1965. júl. 31-én született Joanne Katherine Rowling angol írónő, a világsikerű Harry Potter-sorozat szerzője. Elvált anyaként nehéz anyagi körülmények közt tengődve írta meg a sorozat

Phúlan Dévi

A Banditák királynője alacsony kasztból való, rettenetesen szegény családba született. Szülei 11 évesen férhjez adták, férje brutálisan bánt a kislánnyal. Húsz éves korában egy banditacsapat