Nők

Hélène Cixous

Algériában született osztrák anyától, francia apától. A posztmodern feminizmus elméletének egyik kidolgozója, színdarabokat, verseket, regényeket publikál, esszéi és kritikái jelentek meg. A l’Université Paris VIII

Assia Djebar

Fatima-Zohra Imalayen – ez a polgári neve – Észak-Afrika egyik legismertebb írója, franciául publikált. Apja haragjától tartva első regényét Assia Djebar álnéven adta ki, későbbi

Marosi Paula

Buenos Airesben újonc válogatottként nyert világbajnoki aranyérmet a női tőrcsapattal, majd 1963-ban a gdanski világbajnokságon második helyezettek. Technikás versenyző, igazi csapatember volt . A tokiói

Glenda Jackson

Szenvedélyes, érzékeny hősnőket játszott színpadon és filmen. A Szerelmes asszonyok és az Egy kis előkelőség című filmjeiért 1970-ben és 1973-ban Oscar-díjat kapott. Újságíróként is dolgozott, majd

Fenákel Judit

Budapesten született, párhónapos volt, amikor szülei Endrődre költöztek, ott nőtt fel. A nyarakat ott töltötte unkatestvére, Gergely Ágnes is, akiből szintén író lett. 1944-ben apját

Torild Skard

Washingtonban kezdett iskolába járni, ahová szülei a német megszállás alól menekültek, a háború után hazájában folytatta tanulmányait. Párizsban és Osloban volt egyetemi hallgató, 1962-ben diplomázott.

Forough Farrokhzad

A XX. század egyik legjelentősebb iráni költője varrást és festést tanult a Kamalolmolk műszaki főiskolán, de igazán a költészet iránt vonzódott. Fő témái a női

Szőke Kató

Sportcsaládba született, anyja Szőke Katalin úszóbajnok, apja Homonnai Márton olimpiai bajnok vízilabdázó. 13 éves korában már versenyzett, a Neményi Papír SE, majd a Bp. Kinizsi

Marlene Streit

Az első kanadai sportoló, akit a World Golf Hall of Fame tagjai közé választottak. 1951 és 1973 között 11 alkalommal nyerte meg a kanadai bajnokságot.

Rozsmán Erzsébet

A szlovéniai Göntérházán született, iskolái befejezése után a lendvai Varstroj vállalatnál dolgozott. Fiatal korától publikál, verseit a Naptár, Népújság, Muratáj közölte. 1982-ben Vallomások címmel jelent meg kötete.    Rozsmán