Kettős mércével méri a gyámhivatal az elvált szülők jogait
Nehéz az elvált anyáknak érvényesíteni a gyerekük érdekeit, ha az apa folyamatosan azok ellen cselekszik.
Nehéz az elvált anyáknak érvényesíteni a gyerekük érdekeit, ha az apa folyamatosan azok ellen cselekszik.
Chimamanda Ngozi Adichie nigériai író, feminista beszéde a Chatham House konferencián 2018-ban, Londonban.
A Nőkért Egyesület felháborodottan konstatálja, hogy a környezetpusztítás és az önkényes kormányprojektek társadalmi egyeztetés nélküli kivitelezése ebben az országban jóval fontosabb, mint a családon belüli erőszak áldozatainak védelme.
Rendkívüli tetszést aratott Facebook-oldalunkon a fenti képes üzenet – egyben világossá is tette, hogy milyen sokan aggódnak a nők „egészségéért”. Ehhez képest az Isztambuli Egyezmény
Ha álnokul és megvetéssel Tudjátok ítélni csak A nőket és a gyengeségük, Bolondok vagytok, férfiak. Ha páratlan buzgalommal Te ütsz rájuk billogot, csábítva őket a
A rasszizmust és a homofóbiát elítélő, emberi jogi alapokon gondolkodó, a szitokszó értelmében mindenképpen „liberális” aktivistaként – aki a Pride-on is részt szokott venni, és aki ráadásul igencsak utálja, hogy hazafelé el kell (?) tennie a szivárványszínű zászlót, ha jót akar magának – most örülnöm kellene, hiszen, ugye, a bíróság példát statuált. Nem örülök.
Valóságos morális pánikot váltott ki, hogy az idei eurovíziós dalfesztivált az osztrák „szakállas nő”-ként emlegetett Conchita Wurst nyerte.
Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt Schiller Noa fotóművésznek, és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra. …Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?
Mint tudjuk, a feminizmus az a „radikális” eszme, miszerint a nő is ember; ahogyan a férfi is, (és a kettőt egyenlő jogok illetik meg a
Elkövetni nem annyira ciki, de nevén nevezni, azt igen.