Az elmúlt években több állatgyilkosság is felkavarta az állóvizet az országban. A tettes lehetett felnőtt, vagy gyermek, a népakarat dühe minden esetben olyan revansért kiáltott, amit még a pokol kilencedik bugyrában sem tapasztalnának meg a kárhozott lelkek.
A szurikátát megölő gyermek, vagy az érdi lógyilkos halálát követelő népakarat haragjának malomkerekei mégis másként őrölnek a mostani teknősgyilkos nő esetét követően.
A kollektív akarat szummájának is tekinthető közösségi platformokon olvasható kommentek, sokszor nemcsak halálért kiáltó nyers indulatokként köszönnek vissza, hanem súlyosabb büntetésért kiáltanak, a tettes ugyanis elkövetett még egy gaztettet:
megzavarta a megszokott és kényelmes sztereotípiák bástyáit, azzal hogy nő volt.
A méltó büntetést elvárók között feltűnően sokan valamiféle halmozott bűnelkövetés tényét vélik felismerni amiatt, hogy a gyalázatos elkövető egy „feltűnően csinos nő”, és egy ilyen „kedvesen mosolygó nő”.
A teknősgyilkos nő története a sztereotípiák illusztris esete, ami világosabban rámutat arra, hogy az ítélkezés önmagában is milyen torz és életidegen lehet a tradicionális reflexek miatt.
Ha egy nő követ el egy kegyetlenséget, az láthatóan súlyosabb büntetésért kiált. De vajon a szépség, a „helyes nőies” viselkedés szerepének hiánya tényleg súlyosbító körülmény? Persze, hogy nem. Mint ahogy semmivel sem elfogadhatóbb a cselekedet, ha azt egy férfi követi el, mint ahogy azt sok kommentelő (el)várta volna…
