XX. század

Emma Marwedel

Az amerikai óvodaalapítás úttörője a németországi Mündenben született 1818-ban. Hamburgban szerzett tanári oklevelet, különösen a kisgyermekek oktatása érdekelte. Meggyőződéses feminista volt, egyik alapító tagja  1865-ben

Róna Emy

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain

Banga Ilona

Hódmezővásárhelyen születt, a szegedi egyetem természettudományi karának hallgatója volt 1924-től, 1925-27 között a bécsi egyetemet látogatta, 1929-ben készítette el doktori értekezését. 1931-től a szegedi egyetem

Péter Rózsa

Péter Rózsa matematikus a Játék a végtelennel című, világsikerű könyvének előszava így kezdődik: A könyv a nem-matematikus érdeklődésű intellektuális embernek szól: az irodalom, a művészet, a

Sylvia Wishart

Orkney szigetén született és életének javarészét ott is töltötte. Tehetsége már általános iskolás korában kiderült, de szerény természete miatt nem ment művészeti iskolába, a helyi

Rosa Parks

1955. december elsején a munkából hazatérő, fáradt, feketebőrű Rosa Parks leült a buszon egy, a fehérek számára fenntartott helyre. Amikor egy fehér férfi szólt neki,

Carlota Pereira de Queirós

Az első nő, akit beválasztottak a brazil parlamentbe és 1934-ben részt vett az alkotmány megszövegezésében. São Pauloban született 1892-ben, az ottani orvosegyetemen diplomázott 1926-ban. Az

Hedwig Hintze

Müchenben és Berlinben tanult, franciatanár lett, majd a Friedrich Wilhelm egyetemen történelem szakon folytatta tanulmányait. 1912-ben feleségül ment az egyetem professzorához, Otto Hintze alkotmánytörténészhezhez, és

Kay McNulty

Írországban született, gyermekkorában családjával az Egyesült Államokba költözött. A Chestnut Hill College-ban diplomázott matematikából 1942-ben. A hadseregnek nagy szüksége volt képzett matematikusokra, így Kay is „emberi

Ludmila Ulickaja

Kilenc évig munkanélküli volt, eközben két gyerekét nevelte, valamint idős anyját ápolta. 1979-ben sikerült állást szereznie a moszkvai Zsidó Színházban, mint az irodalmi vezető helyettese.