Fogadjátok szeretettel a Nőkért Podcast új epizódját – Vecernyés Anna pszichológus és Antoni Rita nagyon izgalmas beszélgetést folytatott Böröndy Júlia építésszel, a Feminicity Kollektíva társalapítójával.
Böröndy Júlia az epizódban kifejti, hogy miért fontos, hogy minél több tapasztalat jelenjen meg a tervezési folyamatban. Szóba került a modernista várostervezés szexizmusa: kiderül, hogy miért hátrányosak az elkülönült, egyfunkciós terek a (középosztálybeli) nők számára, és miért emancipatorikusabb (még mindig) a panel lakónegyed, mint a kertváros.
Beszélgetünk arról is, hogy mit lehet tudni az első magyar építésznőkről, és az ő köztudatba emelésükhöz miért nem elég a közelmúltban bontakozó „Pécsi Eszter-kultusz”.
Kitértünk a „térbeli igazságosság fogalmára – hogyan különböztethetjük meg a szándékos kirekesztést a becsületes hibától? A nemi szempont mellett szót ejtünk osztály alapú diszkriminációról és a hajléktalan emberekkel szemben ellenséges tervezői móődokról, valamiknt a genderwashingról, azaz arról a jelenségről, amikor nőbarátnak adnak el valójában kirekesztő megoldásokat.
Felmerültek a beszélgetésben a különböző közlekedési módok nemi vonatkozásai, valamint feminizmus és fenntarthatóság közös pontjai is.
Az epizód a az MNA – Magyar Női Alap Alapítvány támogatásával készülhetett el.
Köszönjük az epizód elkészítésében nyújtott segítséget Vida Tamásnak és a TT Studiónak, József Tinn-nek és Marcsi Bánowitch-nak.
Könyvek:
- Leslie Kern: Feminist City – Claiming space in a man-made world (London / New York: Verso, 2020).
- Marguerite van der Berg: Gender in the Post-Fordist Urban – The gender revolution in planning and public policy. Palgrave Macmillan, Cham, Switzerland, 2017.
- Caroline Criado-Perez: Láthatatlan nők – Így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban. Ford. Kránicz Dorottya. Budapest: Gabo, 2020.
- Jane Jacobs: The Death and Life of the Great American Cities. [1962] New York: Vintage Books, 1992.