A Roma Sajtóközpont – Roma Press Center által 2015-ben alapított Aranypánt-díj az egyik legjelentősebb magyar civil díj, amit immár ötödik alkalommal adnak át az év hétköznapi roma hősének. Romák és nem romák minden évben soktucatnyi roma embert jelölnek a díjra, akik egyebek mellett a szakmájukban (a péktől a kutatóorvosig igen széles a paletta) elismerést vívtak ki, roma identitással rendelkeznek és feddhetetlen életet élnek.
Az idei jelöltek a következők voltak: Balog József – zongoraművész, Papp Róbert – televíziós riporter, rendező asszisztens, Kocsis Krisztián – neurobiológus, Oláh József – magyar néptánctanár, Nagy Gusztáv – műfordító, költő, pedagógus, Puporka Elemér – pedagógiai asszisztens, népzenész, Rontó Renáta – politikatudományi doktorandusz, Sőregi Tibor – mérnök, gyárigazgató, Salné Balogh Erzsébet, építészmérnök, Sztojka Edina – ápolónő. /Bővebben az Index.hu-n lehet olvasni róluk./
Krug Emília így ír a díjazott Sztojka Edináról:
„Sztojka Edina meleg szemű és meleg szívű roma asszony. Nagyon köszönöm neki a bizalmat, amit éreztem, miközben az életéről mesélt nekem. Ami nem volt könnyű. Edina ma a gyulai kórház hospice osztályán dolgozik, ő az, akit a haldoklók tanítottak meg élni. Ha kellett, napszámba ment, dinnyét árult, hogy jusson pénz továbbtanulásra. Tizenhat évesen szült, megesett, fiával együtt ültek az iskolapadban, s amikor kézbe foghatta a diplomáját, ő sem hitte el, hogy sikerült.
“Nővérke, maga a lelkével ápol” – ezt mondta neki egyszer egy néni az osztályon. De közben szerintem Edina is gyógyul. Ő ott az ápolónő, aki segít. Az óvodában, az iskolában, az egyetemen, a továbbképzésen.”