2009 tavaszán történt, hogy Mihala Boglárka, Máthé Judit „Mamika”, Snyehola Anett „Sansa”, Pál Móni, „Katica”, R. D., Antoni Rita és mások az azóta megszűnt Tűsarok fórumon virtuálisan megismerkedtek egymással. A kommentfolyamok után e-maileket váltottak és hamarosan elhatározták, hogy egy új feminista platformot hoznak létre. 2009. május 14-e volt az a nap, amikor felállt a Nőkért.hu szerkesztősége.
Fő célunknak a jelentős teljesítményt nyújtó, ismert vagy méltatlanul kevésbé ismert nők bemutatását, valamint a magyar és külföldi feminizmussal és nőtörténettel kapcsolatos ismeretterjesztést jelöltük meg. Az első tartalmak már a nyár folyamán megjelentek az új honlapon. A Nőkért.hu akkor – és az elkövetkező néhány évben – Magyarország EGYETLEN aktív és rendszeresen frissülő feminista honlapja volt.
Hamarosan alkalmazkodnunk kellett a változásokhoz – az emberek a fórumokról a közösségi oldalakra szoktak át – és el kellett kezdenünk felépíteni a Facebook-oldalunkat, amely mára közel elérte a tízezer főt.
Mamika az elmúlt tíz évben fáradhatatlanul bővítette az Naptár/E hónapban született rovatot – az ebből kialakított Női arcképcsarnok mára több ezer tételt foglal magában.
Kiemelten fontosnak tartjuk magyar feminizmustörténeti archiváló munkánkat: a rendszerváltás után alakult magyar feminista egyesületek (Feminista Hálózat, Szegedi Feminista Csoport) anyagait – köztük a Nőszemély feminista lap számait – az egykori szerzők, szerkesztők engedélyével és segítségével összegyűjtöttük és oldalunkon hozzáférhetővé tettük.
Összeállítottuk a szakirodalom alapján a magyar feminizmus évszámokban követhető történetét.
A magyar feminista megmozdulások történetéről offline kiállítást is készítettünk, mely számos magyarországi és határon túli helyszínen megfordult, és újabb helyszínekre is meghívható (érd. [email protected])
Ajánlott feminista olvasmánylistát állítottunk össze hét részben.
Kosáryné Réz Lola visszaaemlékezéseinek több részlete – az írónő unokája, Dr. Nagy Domokos Imre nyugalmazott irodalomtanár jóvoltából – csak a Nőkért.hu-n érhető el.
A feminista tudás terjesztéséhez és a közösség építéséhez azzal is igyekeztünk hozzájárulni, hogy tanulmányokat közöltünk, továbbá részletes beszámolókat jelentettünk meg feminista és nötörténeti eseményekről.
2012-ben megalapítottuk a Nőkért Egyesületet – innentől fogva a Nőkért.hu az egyesületi honlap funkcióját is betölti.
A közelmúltig mi voltunk az egyetlen felület, ahol az Isztambuli Egyezmény magyar fordításának szövege hozzáférhető volt.
2016-ban Jánosi Mózes Tibor és Jánosi-Mózes Emese segítségével honlapunk teljes megújuláson és arculatváltáson esett át – nagyon örülünk, hogy a visszajelzések alapján olvasóink kedvelik az új megjelenést.
Honlapunkon az elmúlt tíz évben igyekeztünk elkerülni a hirdetéseket (csak támogatóinkkal teszünk alkalmanként kivételt) és az öncélú, szenzációhajhász kattintásvadászatot. Munkánkat (alkalmi mikro – és tárgyi adományokat leszámítva) anyagi források nélkül, és 100 %-ban önkéntes munkában végeztük. Nem váltunk tömegmédiummá, talán soha nem is fogunk – cserébe ragaszkodunk az általunk képviselt értékekhez és úgy gondoljuk, hogy tartalmaink magukért beszélnek. Köszönjük, hogy velünk vagytok! 🙂 Maradjatok velünk a következő évtizedekben is – mert folytatjuk, az biztos!