Mary Wright Plummer
Az ő nevéhez fűződik az első művészeti információs részleg, valamint az első, gyerekek részére berendezett könyvtár, megfelelő méretű bútorokkal és könnyen elérhető polcokkal.
Az ő nevéhez fűződik az első művészeti információs részleg, valamint az első, gyerekek részére berendezett könyvtár, megfelelő méretű bútorokkal és könnyen elérhető polcokkal.
Koppenhágában nőtt fel, 1884-ben szerezte meg tanítói oklevelét. 1890-ben – magas rangú hivatalnokok tiltakozása ellenére – a dán parlament, a Rigsdagen első női gyorsírójává nevezték
Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött.
Elizabeth Cady Stanton lánya Seneca Fallsban született, anyja példáját követve a nőmozgalomnak szentelte életét. A Vassar College-ban matematikából diplomázott 1878-ban, 1882-től 1902-ig férjével Angliában éltek.
A román királyi család udvari festője, a Novembergruppe tagja, a Berliner Secession csoport egyik alapítója volt. Altdorfban született, 13 évesen Münchenben a lányok részére alapított
1856-ban született, ő volt az első nő, aki Ausztráliában orvosi prakszist folytathatott. A Melbourne-i egyetem nem vett fel orvoskarára nőket, ezért az Egyesült Államokban
1889-ben diplomázott a Dalhousie egyetemen, két évre rá a Cornell egyetemen védte meg doktori értekezését. Valószínűleg ő az első kanadai nő, aki doktorátust szerzett. Ezután
1856 . december 10-én született értelmiségi családban. A Gymnastik- och idrottshögskolan (egészség- és testnevelés) főiskola elvégzése után 1875-től gyógytornászként dolgozott. 1879-ben az uppsalai orvosegyetem hallgatója
San Franciscoban született hétgyerekes családban, német apját az aranyláz hozta Kaliforniába. Az 1870-es évek elején anyja négy nővérével együtt Svájcba vitte, hogy ott folytassák tanulmányaikat. A
Bécsben született jómódú családba, lányiskolai évei után elvégezte a bécsi konzervatóriumot. Az osztrák egyetemeken nők nem tanulhattak, ezért anyjával Zürichbe utazott, ahol többek között filozófiát,