1821

Leövey Klára

Máramarosszigeten született, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter lányaként. Anyja nagy gondot fordított a lánya nevelésére, aki tehetségesen énekelt, ahelyi jótékony egyesület

Elizabeth Blackwell

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel. Bristolban született, a család később

Mary Lee

Az írországi Monaghamban született, ottani életéről kevés az információ. Korán megözvegyült, 1879-ben lányával együtt Ausztráliába, Adelaide-ba utazott beteg fia ápolására. 1883-ban csatlakozott a Social Purity

Henriëtte Ronner-Knip

Művészcsaládba született 1821-ben, apjától tanult festeni. 16 éves volt, amikor egy düsseldorfi kiállításon szerepelt képe gyorsan vevőre talált. Kezdetben portrékat, tájképeket, falusi életképeket, háziállatokat festett,

Anne Whitney

Watertown-ban született, jómódú, haladó szellemű családba. Testvéreivel együtt otthon, magántanároktól tanult, két évet egy magániskolában végzett, ahol tanítói oklevelet kapott. Fiatalon kezdett verseket írni és