Alma Mahler-Werfel
Első férje Gustav Mahler zeneszerző, aki elvárta tőle, hogy adja fel saját zeneszerzői ambícióit. Emiatt, és lányuk halála miatt Alma depresszióba esett, és a házasság
Első férje Gustav Mahler zeneszerző, aki elvárta tőle, hogy adja fel saját zeneszerzői ambícióit. Emiatt, és lányuk halála miatt Alma depresszióba esett, és a házasság
Máriakálnok-Arakon született, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1954-ben diplomázott és a Magyar Rádió zenei osztályán kezdett dolgozni. Még abban az évben hozták létre
Zongoraművésznek készült, ígéretesnek induló karrierjét 1940-ben súlyos, bénulással járó betegsége szakította meg. Ezután zeneszerzést tanult, ezzel indult könnyűzenei karrierje. Az évek során többszáz, nagysikerű slágert írt,
Első koncertjét hatéves korában adta, 17 évesen már zenetanár és a mexikói nemzeti filharmonikusok szólistája volt. Később énekesként is fellépett, számtalan híres dalt írt, lemezfelvételeket
Ötszáznál több mű fűződik a nevéhez, számos operát, szimfónikus zenét, balettet komponált. Munkásságáért számos elismerést kapott, többek között a római Grand Prix díjazottja, hazájában Becsületrenddel tüntették ki.
A nevét viselő kórusról híres, és ő volt az első, aki József Attila verseihez zenét szerzett. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorázni, mesterei között volt
Nővérével, Nadiaval együtt rendkívüli hatást gyakoroltak a francia zenei életre. Lili volt az első nő, aki elnyerte a Prix de Rome-ot, a párizsi Conservatoire hallgatói számára
Az első nő volt, aki a BBC Symphony, New York Philharmonic, Boston Symphony, Royal Philharmonic és a Philadelphia Orchestra dirigense lehetett. Művészi munkássága mellett a
Korának egyik jelentős zeneszerzője katonacsaládba született. Apja sokáig ellenezte, hogy lánya zenét tanuljon, végül Ethel mégis elérte, hogy beiratkozhatott a lipcsei konzervatóriumba. Sokat komponált, zongoradarabokat,
Koppenhágában nőtt fel, mélyen vallásos családban. 18 éves korától néhány évig egy egyházi iskolában tanított 1886-ig. Gyerekkorától zongorázott, több évig Emil Hornemann tanítványa volt. Az