Leontine Sagan
Az első leszbikus témát feldolgozó rendező Budapesten született. 1899-ben családjával Dél-Afrikába költözött, ahol a johannesburgi német iskolában tanult. 1910-től a berlini színművészeti akadémián Max Reinhardt
Az első leszbikus témát feldolgozó rendező Budapesten született. 1899-ben családjával Dél-Afrikába költözött, ahol a johannesburgi német iskolában tanult. 1910-től a berlini színművészeti akadémián Max Reinhardt
Első filmje, a Párbeszéd 1954-ben készült. Az 1961-ben bemutatott Cléo 5-től 7-ig című filmjével lett világhírű. A hatvanas években dokumentumfilmeket készitett, egyre inkább foglalkoztatták a
Az első magyar női filmrendezők egyike fiatalkorában az Elzett gyárban dolgozott lakatosként, József Attila ismeretségi körébe tartozott. A háború alatt részt vett a budapesti gettó
A prágai filmfőiskolán tanult, az író Milan Kunderánál és két rendezônél, Elmar Klosnál és Ewald Schormnál. Lengyelországi pályafutását Krzysztof Zanussi asszisztenseként kezdte, majd Andrzej Wajdával
1955-ben, egyetlen nőként végzett a Színház- és Filmművészeti Akadémián, utána a Balázs Béla stúdióban dokumentumfilmeket készített. 1969-ben rendezte Sziget a szárazföldön c. filmjét, amelyet Cannes-ban is nagy
Moszkvában végezte el a filmfőiskolát, hazatérése után riportfilmeket kezdett készíteni. Első játékfilmje az Eltávozott nap volt. A következő években készített filmjei egyre nagyobb sikereket arattak, különösen a